NGM: egészségesebb szerkezetű a külkereskedelem növekedése
A gépek és szállítóeszközök kivitele mellett a gyógyszeripar exportja is jelentősen hozzájárult az egészségesebb szerkezetű növekedéshez – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői közleményében a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi külkereskedelmi forgalom adatairól szóló jelentését kommentálva.
Az NGM közleménye szerint az adatok alapján az év első nyolc hónapjában kisebb változás figyelhető meg a külkereskedelmi növekedés szerkezetében.
A járműexport és a hozzá kapcsolódó ágak dinamikus bővülése továbbra is folytatódott, ennek köszönhetően a teljes kivitel növekedésének csaknem fele a közúti járműgyártás csoportjához köthető.
A vegyipari termékek között a legnagyobb súlyú gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek importvolumene hatodával bővült, a növekedés húzótényezőjét az uniós forgalom alakulása jelentette – hangsúlyozta a tárca.
Az NGM az év hátralévő részében a kedvező folyamatok fennmaradását várja a külkereskedelemben, az export növekedése mellett a beruházások második fél évben prognosztizált erősödése miatt az import is dinamikus bővülést mutathat – közölték.
A KSH hétfőn közölte, hogy augusztusban a kivitel volumene 6,6, a behozatalé 7,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét, az aktívum 21 millió euróval nőtt tavaly augusztushoz viszonyítva, és elérte a 455 millió eurót. Augusztusban a kivitel értéke 6,5 milliárd euró (2026 milliárd forint), a behozatalé 6,1 milliárd euró (1884 milliárd forint) volt. Euróban az export 6,2, az import 6,3 százalékkal nőtt augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szabados Richárd: a kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte 140 milliárd forint értékben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fellendült a marhahús exportja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

