NGM: az infláció visszaszorítása és a reálbérek növekedése mellett egyre reménykeltőbb képet mutat a kiskereskedelmi forgalom alakulása is
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében a kiskereskedelmi forgalom értéke nominálisan 1602 milliárd forintot ért el, amely éves alapon 50 milliárd forintos növekedést jelent. Ezzel 2023 első 11 hónapjában a kiskereskedelmi forgalom értéke már közel 1300 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit – emelte ki hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát jelentő élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene novemberben már elérte az egy évvel korábbi szintet.
Volumenét tekintve 2023 novemberében a kiskereskedelmi forgalom 5,4 százalékkal mérséklődött, amely a 2023 áprilisában tapasztalt mélypontot követően az eddigi legkedvezőbb adat. Biztató eredmény egyrészt, hogy az előző hónaphoz mérten a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékos növekedést ért el, másrészt az is, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát jelentő élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene novemberben már elérte az egy évvel korábbi szintet. Ez utóbbira 2022 májusában volt utoljára példa – hívta fel a figyelmet az NGM. Mint hozzátették, havi alapon érdemben nőtt továbbá a ruházati- és a bútor, műszaki boltok forgalma.
A minisztérium kommentárja kitért arra is, hogy 2023 az inflációcsökkentés éve volt. A háború, a szankciók és a multik árspekulációja okozta inflációt a kormány hatékony és eredményes intézkedései – többek közt a kötelező akciózás és az online árfigyelés – megfékezték és egy számjegyűre szorították vissza, az infláció mértéke ráadásul novemberre már 7,9 százalékra, decemberben pedig várhatóan 6 százalék körüli szintre csökkent. Ezzel párhuzamosan szeptemberben bekövetkezett a reálbérfordulat, azaz a családok fizetése ismét egyre többet ér. Mindez a kereskedelmi adatokban is tetten érhető hatásokkal bírt – jegyezte meg az NGM.
Hangsúlyozták: a kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést. Ennek érdekében a kormány a beruházási ráta 25 százalékos szint felett tartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom megerősítésével ismét növekedő pályára állítja a fogyasztást, így az hozzájárulhat a dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés eléréséhez – olvasható az NGM hétfői közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
A békéhez köti a gazdaság növekedését az NGM
Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >