NGM: az idén 0,4 százalék alatt lesz az infláció
A kormány konvergenciaprogramja az egész évre 0,4 százalékos átlagos inflációt várt, a most publikált adatok alapján valamivel ez alatt lesz – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikált adatai szerint a fogyasztói árak szeptemberben átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. Január-szeptemberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest.
A helyettes államtitkár kifejtette, az adatok összhangban vannak a várakozásokkal. Az év utolsó harmadában, negyedében picit fel fog gyorsulni az infláció, de az inflációs környezet továbbra is visszafogott.
Az élelmiszerárak a helyettes államtitkár szerint kiegyensúlyozottak, gyors növekedésnek egyáltalán nem látni jelét. A sertéshús esetében a kereskedők az áfacsökkentést nagyrészt átengedték a fogyasztóknak, a sertéshús ára még szeptemberben is több mint 10 százalékkal az eredeti ár alatt volt. A nemzetközi kereslet növekedésének ugyanakkor van egy pici árfelhajtó ereje, számítani lehet arra, hogy lassú, de nem nagy emelkedés kezdődhet – mondta Balogh László.
Arra a kérdésre, felgyorsulhat-e annyira az infláció, hogy a jegybanknak közbe kell avatkoznia, kifejtette: az inflációs folyamatok elég jól beláthatóan akár a jövő év közepéig semmiféle drámai változást nem mutatnak. A szaktárca nagyon lassú, enyhe növekedéssel számol, ami még mindig az 1 százalékos tartomány környékén van. Nem lát semmi olyan jelet, ami a jegybankot bármilyen módon a monetáris politika változtatására sarkallná – mondta a helyettes államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A váratlanul alacsony júniusi infláció meglepte az elemzőket
A héten megjelent magyar inflációs adat kellemes meglepetést okozott: a…
Tovább olvasom >Az élelmiszerárak gyorsuló ütemben emelkedtek Németországban
Lassult a németországi infláció júniusban a szövetségi statisztikai hivatal, a…
Tovább olvasom >Az élelmiszerek 1,1 százalékkal drágultak Romániában
Júniusban 4,9 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >