NGM: az augusztusi lassulás csak átmeneti volt a kiskereskedelemben
Az év első nyolc hónapjában 6 százalékos volt a kiskereskedelem volumenének növekedése, ami igazodik a magyar gazdaság egyéb növekedési trendjeihez, az augusztusi lassulás várhatóan csak átmeneti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Lenner Áron Márk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett második becslését kommentálta, amely szerint a júliusi 6,8 százalékos növekedést követően augusztusban 4,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest.
A növekedés ütemének lassulását azzal indokolta, hogy mindenki szabadságon volt, az augusztus általában nem szokott erős hónap lenni. Elmondta, többen külföldre utaztak, a belföldi nyaralásokon történt vásárlások pedig inkább a szolgáltató- és a vendéglátóipart erősítették.
A KSH legfrissebb adatai alapján az internetalapú kiskereskedelem volumene idén augusztusban 28 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest, ami a helyettes államtitkár szerint mutatja, hogy egyre inkább modern platformra helyeződik át a kereskedelem.
Lenner Áron Márk szerint gyakorlatilag bármekkora kapacitás van még az elektronikus kereskedelemben, mivel a fizetési megoldásokkal, az internetes kereskedőkkel szemben korábban tapasztalt alacsony bizalmi szint folyamatosan emelkedik. A gyakori használat által a vásárlók kételyei eloszlanak és előtérbe kerülnek az internetes vásárlás előnyei, így például a széles választék és az összehasonlítható, kedvezőbb árak.
Úgy vélte, hogy az internetes platform előtérbe kerülése nem konkurál a napi cikkeket árusító boltok forgalmával, a neten általában sokkal speciálisabb dolgokat vásárolnak. Ezen felül az internetes kereskedelemre jellemző, hogy akinek fizikai boltja van, webshopot is működtet és fordítva, tehát ezek a kereskedési formák inkább kiegészítő elemek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Töretlen a bizalom a SZÉP-kártya iránt, 18 százalékkal többet fizettek vele februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a vendégek száma (közel 1,1 millió) 4,6, a vendégéjszakáké (2,4 millió) 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


