NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak. A családok pihenéséhez a kormány a SZÉP-kártyán keresztül is aktívan hozzájárul, miközben célzott intézkedésekkel tovább erősíti a hazai turizmust és támogatja a vendéglátás fejlődését – tették hozzá.
2025 májusában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke közel 35 milliárd forintot tett ki. A kártyabirtokosok közel 43 milliárd forintot fizettek SZÉP-kártyáikkal, ez 10 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az év ötödik hónapjában az elfogadóhelyek száma meghaladta a 157 ezret, ami 2024 májusához képest 7,7 százalékkal több. Az elfogadóhelyek számának bővülésével a családok egyre szélesebb körben tudják felhasználni kártyáikat, amely szintén hozzájárul felhőtlen kikapcsolódásukhoz – emelte ki az NGM.
A 2025 január-májusban a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 204 milliárd forintot, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a kártyabirtokosok 2024 január-májusához képest 12 százalékkal többet, összesen 182 milliárd forintot használtak fel a kártyáikról. Így a SZÉP-kártyákon 142 milliárd forint áll még rendelkezésre – összegezte a minisztérium.
Kapcsolódó cikkeink
Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >Megsemmisülhet a terézvárosi Airbnb-tilalom
Politikai vihart kavart Budapest VI. kerületében a rövid távú lakáskiadás…
Tovább olvasom >A Colonnade Biztosító felkészült az Unitravel utasainak mielőbbi kártalanítására
A Colonnade Biztosító a jogszabályoknak megfelelően felkészült az Unitravel Kft.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >