NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja
Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke, amely így 12 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A SZÉP-kártya a kulcs
A feltöltések összege mellett a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek száma is dinamikus növekedést mutat. A felhasználók száma tavaly júniushoz képest 8 százalékkal, több mint 2,8 millióra nőtt, miközben az elfogadóhelyek száma egy év alatt 137 ezerről közel 147 ezerre bővült – ismertette az NGM.
A SZÉP-kártya a magyar háztartások fontos fizetőeszközeként a családok zavartalan kikapcsolódását támogatja, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül – írták. 2024 első hat hónapjában a kártyabirtokosok összesen közel 202 milliárd forintot használtak fel, ezzel 2019-hez viszonyítva több mint két és félszeresére nőtt a SZÉP-kártyás fizetések összege – emelte ki a minisztérium elemzése.
2024 június végén mintegy 127 milliárd forint állt rendelkezésre a SZÉP-kártyákon, amely további potenciális bevételi forrást jelent a hazai turisztikai ágazat számára.
A szeptember óta folyamatosan növekvő reálbérek hatására egyre inkább oldódik a lakosság óvatossági motívuma, ami visszatükröződik a fogyasztás, így a turisztikai fogyasztás növekedésében is. A családok – a SZÉP-kártyának is köszönhetően – nemcsak a boltokban költenek egyre többet, hanem többet is utaznak – írta az NGM.
A közlemény felidézte, hogy az év első öt hónapjában 13,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, csaknem 9 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest. Mindez összességében pozitívan hat a belföldi keresletre, így a belgazdaság teljesítményére is.
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai fontosságú húzóágazata, amely Magyarország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést. A SZÉP-kártya jelentősen hozzájárul a belföldi turisztikai fogyasztás dinamikus bővüléséhez, ezen keresztül pedig ahhoz, hogy 2024-ben a kormány újraindítsa a gazdaságot – hangsúlyozta az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >