NGM: a kormány az uniós joggal összhangban határozta meg a SZÉP-kártya kibocsátási feltételeit
A kormány a SZÉP-kártya kibocsátási feltételeit az európai uniós joggal összhangban határozta meg, az ezzel kapcsolatos uniós vitában kialakult helyzetet pedig az idén év végére vagy 2016 elejére várt jogerős ítélet után fogják érdemben értékelni – hangsúlyozta csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka csütörtökön hozta nyilvánosságra azon állásfoglalását, amely szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás. A főtanácsnoki indítvány egy független jogi álláspont, nem pedig ítélet, és nem is kötelezi a bírákat döntésük későbbi meghozatalakor.
Az NGM válaszában kiemelte: nem kíván „az indokoltnál nagyobb jelentőséget tulajdonítani” a francia főtanácsnok indítványának, amely az Európai Unió Bírósága előtt zajló, francia utalványforgalmazó cégek által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást követő pernek csupán egy belső, köztes dokumentuma. Ez egy jogi vélemény, amely az ítéletet meghozó bíróság döntésére semmilyen kötelező hatással nincs – vélekedik a minisztérium.
Hozzáfűzik: a helyzetet akkor fogják érdemben értékelni, ha a jogerős ítéletet látják; ez ismereteik szerint csak 2015. végére, vagy 2016. elejére várható.
Az NGM kifejti: a SZÉP-kártya esetében a per kizárólag azt a kérdést érinti, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelniük a SZÉP-kártyát kibocsátó vállalatoknak. A feltételek mindegyike azt hivatott garantálni, hogy a kártyát használó mintegy 1,2 millió munkavállaló pénze biztonságban legyen, olyan kibocsátó vállalatoknál, amelyek stabil pénzügyi háttérrel, jelentős szakmai tapasztalattal, és országos lefedettségű ügyfélszolgálati hálózattal rendelkeznek. „A jelenleg 1,2 millió SZÉP-kártya felhasználó védelme megítélésünk szerint minden egyéb szempontnál előbbre való” – emeli ki a tárca.
Hozzáfűzik: a kormány szükségesnek tartja, hogy a kártyakibocsátó a stabil pénzügyi háttér biztosítékaként rendelkezzen legalább 100 ezer kibocsátott bankkártyával, legalább 25 ezer kibocsátott elektronikus utalványkártyával és legyen ügyfélszolgálata minden 30 ezer főnél népesebb magyar településen. Mind a jelenleg évi 70 milliárd forintot SZÉP-kártyákon keresztül elköltő munkavállalók, mind a mintegy 30 ezer elfogadóhely biztonságát szolgálja, hogy a kártyakibocsátókkal szemben támasztott követelmények maradéktalanul teljesüljenek – olvasható az MTI-nek küldött válaszban.
Az NGM szerint bármilyen ítélet is születik, a kormány elkötelezett a szigorú követelmények mellett. A főtanácsnok mostani jogi véleményétől függetlenül a per kimenetelének a kártyabirtokosokra semmilyen negatív hatása nem lehet – teszik hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM-helyettes államtitkár: a Budapest-Brassó járat indítása mindkét város számára fontos lépés
A Budapest-Brassó járat indítása mindkét város és mindkét ország számára…
Tovább olvasom >NGM: látványosan nőtt a hazánk iránti turisztikai érdeklődés
A turisztikai ágazat rendkívül látványos májusi eredményeihez a pünkösdi hosszúhétvége…
Tovább olvasom >NGM-államtitkár: meghatározó szerepet játszik a gépipar az iparfejlesztésben
A gépipar fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra az európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >