Nézz bele a jövőbe!
Ez a mottója a Magyarországon 2 nap múlva megrendezésre kerülő SMARTSHOW-nak. Egy igazi, a jövőről szóló kiállítás, ahol egy helyen találkozhat a közönség az okos eszközök gyártóival, forgalmazóival és a szolgáltatókkal és ahol bemutatkoznak az idei ősz slágertermékei és prémium szolgáltatásai.
2013. október 4-én és 5-én a Millenáris Parkban, nem csak megnézni, de megfogni és kipróbálni is lehet majd a legújabb kütyüket. Az okostelefonok, okos televíziók és a szórakoztató elektronikai eszközök mellett a napi életvitelt támogató kütyükkel és okos háztartási gépekkel találkozhatnak az érdeklődők. Az expo mellett a szakmai közönség és a nagyközönség számára is külön programok segítik a tájékozódást és a kikapcsolódást. A résztvevők között pedig kisorsolásra kerül többek között egy Toshiba Smart Edge Led tv!
Kiemelt partnerek és kiállítók: Mastercard Mobile, Mobiltárca, HTC, Sony, Magyar Telekom, Electro Store – GoPro, Fiat BrandBank, GS1, Origo, Microsoft Xbox 360, Playstation, Dr24, stb.
A szakmai programon olyan vállalatok, szervezetek mutatják be aktuális projektjeiket mint például a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Samsung, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Tesco, a Kutató Centrum, az eNet, a Friendly, stb.
SMARTSHOW
2013.10.04-05.
Millenáris Park „B” csarnok
www.smartshow.hu
http://www.facebook.com/smartshow
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >