New Yorkban és Arlingtonban lesznek az Amazon internetes áruház új központjai
New Yorkban és Arlingtonban lesznek az Amazon internetes áruház új központjai, a két város óriási anyagi támogatást ad a nagyvállalatnak.
Az Amazon kedden bejelentette: 12 hónapig tartó válogatás és mérlegelés után meghozta a végleges döntést, és Seattle után New York Queens negyedében és a Washington melletti, de már Virginia államhoz tartozó Arlingtonban hozza létre újabb központját.
A vállalat vezetőségének érvelése szerint azért két helyen alakítják ki az új központokat, hogy így kíméljenek meg egyetlen várost attól, hogy mintegy 50 ezer alkalmazottat kelljen befogadnia. New York és Arlington mellett még 236 amerikai város ajánlotta fel, hogy az Amazon ott rendezze be újabb központját.
A cég évi 100 ezer dolláros fizetést kínálva, nagy számban kíván felvenni számítógépes szakembereket és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatókat, és már 2019-ben szeretné megnyitni az első irodákat.
A beruházás ötmilliárd dollárba kerül majd, de New York – részben adókedvezmény formájában, részben munkahelyteremtésre közvetlenül adott összegekkel – mintegy 1,5 milliárd dollárral, New York állam pedig további 325 millió dollár vissza nem térítendő támogatással segíti a beruházást. Az állam munkahelyenként 48 ezer dollárral támogatja majd az internetes áruházat. A virginiai Arlington szintén 573 millió dollár ígéretével ösztönözte az Amazont, hogy ott telepedjen meg.
Az óriásvállalat bejelentette, hogy a Tennessee államban lévő Nashville-ben ötezer munkahelyet teremtő technológiai központot is létrehoz.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezérigazgatója közleményben méltatta az új beruházásokat, leszögezve, hogy a két helyszín lehetővé teszi a cég számára, hogy világklasszis tehetségeket vonzzon oda. (Járai Judit, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködésre lép az Amazon France és az Auchan Csoporthoz tartozó Chronodrive
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az AI felgyorsítja a fizikai boltok hanyatlását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >1,4 milliárd eurót invesztál az Amazon Hollandiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel egymillió ajánlattal rajtol az eMAG Black Friday november 14-én reggel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

