Népszerűek voltak az elmúlt félévben a logisztikai események és oktatások
A Business Superbrands 2024 díjas Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) az első félévben 19 rendezvény keretein belül ismertette a logisztika aktualitásait több mint 1000 érdeklődő számára. Emellett a népszerű Felsőfokú Logisztikai Menedzsert képzésük keretein belül, hat hónap alatt közel 400 hallgatónak szerveztek oktatásokat is.
Országszerte várták logisztikai programok az érdeklődőket
Többek között versenypiaci szereplőkkel és felsőoktatási intézményekkel együttműködve 2024 első félévében Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező logisztikai szakmai szervezete 19 alkalommal szervezett logisztikai tematikájú rendezvényt. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) működésében kiemelt szerepet tölt be, hogy a logisztika világát közelebb vigye a terület iránt érdeklődőkhöz. Ennek részeként pedig Budapesten, Budaörsön, Békéscsabán, Egerben, Hatvanban, Kecskeméten és az online térben is szakmai eseményeket szerveztek, több mint 1000 érdeklődő részvételével.
„Túl vagyunk a 2024-es esztendő első felén. Visszatekintve a mögöttünk hagyott hónapok eseményeire összességében elmondható, hogy magas szakmai színvonalú rendezvényekből és programokból álló, sűrű eseménynaptárt hagytunk magunk mögött”
– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
Hozzátette: több egyetemmel, számos versenypiaci szereplővel és például a Magyar Honvédséggel is folyamatos az együttműködésük annak érdekében, hogy a továbbiakban is magas színvonalú, naprakész logisztikai ismereteket tudjanak átadni az érdeklődőknek.
Továbbra is közkedveltek a logisztikai képzések
A szakmai szervezet nagy múltú oktatási tapasztalattal rendelkezik, hiszen legnépszerűbb tanfolyamukat, a Felsőfokú Logisztikai Menedzser (FLM) képzést rendszerint éves szinten több száz hallgató abszolválja. A logisztikai képzést a koronavírus-járvány megjelenése óta már online formában is rendszeresen elindítják, sőt számos esetben vidéki oktatásokat is tartanak. Ennek részeként az első félévben 3 budapesti, 3 online és 1 nyíregyházi csoportot is elindítottak, összesen 154 fővel.
„Az első félévre áthúzódó tavaly indult tanfolyamok létszáma 228 fő volt, így az első félévben képzettek száma 382 fő volt. Ebből pedig már 80 fő tett vizsgát is”
– emelte ki Dr. Doór Zoltán.
Mozgásban a logisztikai szakmai szervezet
Az idei év második felére tervezett eseményeikkel továbbra is szakmailag színes és eredményes programokat szeretnének nyújtani az érdeklődőknek.
„Terveink szerint mind számosságát, mind szakmai változatosságát tekintve programkínálatunk el fogja érni a megszokott színvonalat”
– hívta fel a figyelmet a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
A logisztikai szakmai szervezet eddigi elkötelezettségét a magas színvonalú szolgáltatások iránt a Business Superbrands 2024 cím elnyerése is igazolja. Azonban amellett sem szabad elmenni, hogy ez évben már a 30. Logisztikai Évkönyv megjelenése várható, amely nemcsak jubileumi, de egyben egy évente megjelenő unikális kiadvány is a szektorban. A mű rendszerint DOI-számmal ellátott tanulmányokból tevődik össze, így például szakdolgozatok elkészítését és a továbbképzést is magas szinten támogatja. Szerzői évről évre a logisztika világának legkiemelkedőbb szakembereiből tevődnek össze, köztük versenypiaci szakemberekből és egyetemi oktatókból.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) bővebb féléves beszámolója fotókkal, valamint programkínálatuk és meghirdetett logisztikai képzéseik elérhetőek az mle.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >