Népszerűek a belföldi úti célok
A KSH szerint a belföldi nyaralások ára 8 százalékkal drágult egy év alatt, ennek ellenére egy felmérés szerint a tavalyi 59-ről 64 százalékra növekedett a nyaralást tervező magyarok száma – olvasható a penzcentrum.hu-n. Az idei nyaralásra átlagosan 9 napot szánnának a válaszadók, amely egy nappal hosszabb, mint az elmúlt két évben volt.
Még mindig a belföldi úti célok a legnépszerűbbek, a megkérdezettek 73 százaléka ilyen útra is elmegy, közel egyharmaduk a Balatont választja. Az idei nyaralásra a tavalyinál kicsit többet, átlagosan 169 ezer forintot szánnak a megkérdezettek, Cafeteria-juttatásából 22 százalék fizet nyaralásakor – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült felmérésből.
Egy másik felmérés szerint azonban a nyaraló magyarok átlagosan összesen 204 ezer forintot költenek majd az utazásra, ami 9 ezer forinttal haladja meg az egy évvel korábbi büdzsét. Az érintettek negyede 100 ezer forintnál kevesebből oldja meg az utazást, 50 százalékuk 100-300 ezer forintot, míg 11 százalékuk 300-500 ezret költene a K&H biztos jövő kutatása szerint. A több mint félmillió forintos nyaralás csak a megkérdezettek 5 százalékának fér bele.
A Groupama biztosító adatai szerint azonban a magyarok takarékosan utaznak: 61 százalékuk a külföldi utazásukra szánt éves keretösszeget igyekszik személyenként 100 ezer forint alatt tartani. Közel 20 százalékuk 100 és 300 ezer forint közötti összeget szán évente külföldi kikapcsolódásra, e fölötti összeget már jóval kevesebben (8%) adnak ki az év során, és érdekesség, hogy a turisták mindössze 3 százaléka költ évente félmillió forint fölött. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >