Népszerű lesz a júliustól induló új támogatott hitelprogram
A júliusban induló Széchényi MAX program nagy segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ugyanis a piacinál kedvezőbb kamatozású finanszírozást biztosít – közölte az Erste Bank az MTI-vel szerdán.

Júliustól jön a kedvezményes Széchenyi MAX hitelprogram
A közlemény szerint az államilag támogatott hitel a következő hónapok egyik alapvető termékévé válhat, a mikrovállalkozások számára teljesen ki tudja váltani a Széchenyi GO konstrukciót.
A Széchényi MAX program keretében a cégek várhatóan beruházási, forgóeszköz-finanszírozási célokra, például energiahatékonysági fejlesztésekre, a termelési hatékonyság növelésére, valamint kapacitásbővítésekre vesznek fel hiteleket – vélik az Erste szakértői.
A pénzintézet arra számít, hogy az utóbbi hónapokban előrehozott és felpörgött kereslet miatt ugyanakkor a következő hónapokban várhatóan csökken majd a finanszírozási igény, a harmadik negyedévben akár jelentősebb visszaesésre is lehet számítani. Szeptembertől azonban újra beindul a kereslet, és október-novemberre megugorhat a mikrovállalkozások hiteligénye.
A Széchenyi GO keretében a pénzintézet idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést; a korábbi években a Széchenyi Kártya Programban a kkv-k számára biztosított összes forrás 25,5 milliárd forint volt a banknál – ismertették.
A Széchenyi kártya programot koordináló KAVOSZ Zrt. korábban arról tájékoztatott, hogy a Széchenyi kártya program MAX hiteltermékeinek a kamata 0,5-3,5 százalék között lesz, azaz jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a…
Tovább olvasom >Az utánpótlás-nevelést is támogatja a Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már…
Tovább olvasom >