Nemzetközivé bővül a magyar kezdeményezésű Good CSR program
A tavalyi esztendő után idén is folytatódik, sőt Romániában és Lengyelországban is útjára indul a vállalatok társadalmi felelősségvállalását bemutató Good CSR program.
A programban résztvevő cégek egységes és összehasonlítható formában jeleníthetik meg a fenntartható fejlődéssel, a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységüket. Jelentéseik nem csak “A társadalmi felelősségvállalás” könyvében jelennek meg, hanem saját négyoldalas Good CSR Rövid jelentés formában is. A magazin és a honlap mellett a program részét képezi a decemberi Good CSR gála is, melyen 3 kategóriában adnak át Good CSR díjakat. Ősszel pedig ismét megrendezésre kerül az egyik vezető hazai CSR-szakmai rendezvény, a CSR Menedzsment Konferencia is. A program idén először lépi át az országhatárokat, hiszen hazánk mellett Romániában és Lengyelországban is útjára indul.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A SPAR Magyarország is letette a névjegyét Budapest egyik legnagyobb hazai gin fesztiválja mellett
A IV. Gin Market Budapest minden eddiginél több kiállítóval, impozáns…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >