Nemzetközi rajz- és videópályázatot hirdet a FAO
Nemzetközi rajz- és videópályázatot hirdet 5 és 19 év közötti fiatalok számára az élelmezési világnap alkalmából az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A szervezet Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodájának közleménye szerint a pályázat témája, hogy miként oldható meg a Föld növekvő lakosságának ellátása a klímaváltozás hatásai ellenére. 2050-re ugyanis a Föld teljes népessége eléri a 9 milliárd főt, ennyi ember ellátásához a FAO becslése szerint 60 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség, miközben a mezőgazdasági termények javát előállító kis és családi gazdaságokat sújtja leginkább az éghajlatváltozás.
A pályázatra – amelynek egyik tavalyi győztese Kluge Ida Berta 11 éves székesfehérvári diák volt A segítő kezek című rajzával – az iskolások beszkennelt papírra készült rajzait, festményeit, vagy eleve digitálisan készült vizuális műveit is várják. Az idei pályázat újítása, hogy a 13 és 19 év közötti korosztály legfeljebb egyperces videókkal is indulhat. A pályázat beadási határideje szeptember 30.
A pályázat részleteiről a FAO internetes oldalán (www.fao.org) tájékozódhatnak az érdeklődők – olvasható a közleményben, amely felidézi: az ENSZ 1979-ben magyar javaslatra nyilvánította élelmezési világnappá október 16-át, amely egyben a FAO alapításának napja is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >FAO: Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Folytatódik a FAO és az agrártárca ösztöndíjprogramja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


