Nemzetközi méhész rendezvény lesz Jászberényben a hétvégén
Nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót tartanak augusztus 4-én, szombaton Jászberényben, a méztermelők, eszközgyártók és forgalmazók bemutatkozóját szakmai fórumok és szórakoztató műsorok egészítik ki.
A Jászság központjába a korábbi tapasztalatok alapján 6-7 ezer embert várnak, köztük 200 kiállítót, hagyományos árust, valamint sok méhészt és érdeklődőt – tájékoztatta Molnár György főszervező, a jászsági méhészegyesület elnöke az MTI-t. A méhésztalálkozó szakmai részében a méhészfórumon előadások hangzanak el a méhészeti ágazat helyzetéről, kitörési pontjairól, új lehetőségeiről.
Magyarországon a méhészek száma 20 ezer körüli, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente, egy főre hetven dekagramm körül jut.
A szakmai fórum aktualitása lesz a tavaszi méhpusztulás, amelynek lehetséges okairól és a méhegészségügyi helyzetről tart előadást Hegedűs Dénes, az országos méhészeti egyesület alelnöke. A napraforgó virágzásának idejéhez köthető súlyos méhpusztulás okainak kivizsgálását már a hatóságok végzik – erősítette meg Molnár Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) megyei szaktanácsadója az MTI-nek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében is sok méhész jelentette, hogy eltűntek a méhek a kaptárakból, volt olyan megyei méhészet, ahol 350 családból legfeljebb százat tudtak megmenteni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és…
Tovább olvasom >Agroinform.hu: az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta
Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta,…
Tovább olvasom >Agrokult.hu: elindult a tavaszi virágzás, munkába állt 20 ezer magyar méhész
Elindult a tavaszi virágzás, munkába állt 20 ezer magyar méhész…
Tovább olvasom >További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >