Nemzetközi láncokra számít Szerbia az árak letörése érdekében
Szerbia új gazdasági stratégiát indít útjára annak érdekében, hogy visszafogja az inflációt és élénkítse a versenyt a hazai kiskereskedelmi piacon – jelentette be Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter.
A politikus az RTS állami televíziónak és a Politika napilapnak adott interjúban hangsúlyozta: a közelmúltban bevezetett árrésstop rendelet nem átmeneti eszköz , hanem tudatos lépés a beszállítókra nehezedő nyomás és a fogyasztókra áthárított, indokolatlanul magas árrések feltárására.
Lazarević szerint az intézkedés már most érezhető hatással bír: az infláció 2025 augusztusában mért 4,7%-ról novemberre 2,8%-ra csökkent, ami 2021 óta a legalacsonyabb érték. A fogyasztók visszatérő akciókkal találkozhatnak és a saját márkás termékek árának mérséklődését tapasztalhatják – tudósít az ESM Magazine.
A jelenlegi rendelet 2026. március 1-jén hatályon kívül kerül, de a minisztérium már dolgozik a helyébe lépő jogszabályon. A következő három hónapban elfogadhatják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvényt, amely szigorúbb büntetési rendszert és nagyobb piaci átláthatóságot ígér. A nyilvános árlisták már most elérhetők az Open Data Portalon, és készül egy új alkalmazás is, amelyben a vásárlók személyre szabott bevásárlókosarat állíthatnak össze, majd összevethetik mind a 27 kiskereskedelmi lánc kínálta árakat.
A miniszter rámutatott: egyes saját márkás termékek Szerbiában 40–50%-kal drágábbak, mint a származási országukban, miközben a szerb átlagjövedelmek jóval alacsonyabbak. Bár az ország továbbra is szívesen látja a külföldi befektetőket, nekik alkalmazkodniuk kell a helyi gazdasági realitásokhoz, és nem érvényesíthetik automatikusan a külföldi központok által meghatározott profitelvárásokat.
A kormány hosszú távú célja a piaci diverzifikáció. Lazarević elmondta, hogy az egészséges piaci verseny érdekében több szereplőre van az országnak szüksége, akik jó üzleti gyakorlataikkal valóban árleszorító hatást gyakorolhatnak. A minisztérium ezért aktívan tárgyal nagy nemzetközi láncokkal. A miniszter megerősítette, hogy az olasz Eurospin diszkontlánc már a piacra lépés előkészítési fázisában van, és országszerte helyszíneket keres.
Kapcsolódó cikkeink
AKI: csökkentek a tejtermékek termelői és feldolgozói árai tavaly ősszel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A retail-szektor kihívásai: válságállóbbá edződött a kiskereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A retail-szektor kihívásai, avagy átalakíthatóak a problémák megoldássá?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodtak az energiaitalok jelölési szabályai: csak egyértelmű felirattal kerülhetnek forgalomba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
