Nemzetközi konferencia a megtévesztő reklámokról
2020. november 6-án, immár nyolcadik alkalommal kerül sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK Versenyjog Kutatóközpontja szervezésében a megtévesztő reklámok és egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok aktuális kérdéseit bemutató angol nyelvű konferenciára.

Az ezúttal az online térben megrendezésre kerülő eseményt Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke nyitja meg. A GVH gyakorlatáról Bak László elnökhelyettes fog beszámolni. A workshop első felében az EU Bizottság képviselője ismerteti az aktuális jogszabályi és policy fejleményeket, majd a meghívott versenyhatóságok (Olaszország, Lengyelország, Dánia, Hollandia), illetve az Önszabályozó Reklám Testület foglalják össze gyakorlati tapasztalataikat. A második panelban a jogalkalmazók közötti európai együttműködésről, illetve a reklámozó vállalkozásokat közvetlenül érintő bírságokról és egyéb szankciókról lesz szó.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (suri.noemi@jak.ppke.hu). További információ található az ucp.versenyjog.com frissülő honlapján.
A konferenciát szervező Tóth Tihamér hangsúlyozta, hogy minden érintett szereplő, azaz vállalkozások, ügyvédek, hivatali szakemberek számára fontos, hogy közösen gondolkozzanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok terén jelentkező kihívásokról. A reklámozó vállalkozások jellemzően nem előre megfontoltan tesznek közzé utóbb megtévesztőnek nyilvánított reklámokat. A jogalkalmazók elvárásainak, jogértelmezésének megismerése nagyban segíti a piaci szereplők jogkövető magatartását. A jogsértéseket tetten érő hatósági döntések az érintett vállalkozás piaci hírnevének sem tesznek jót, s ráadásul az utóbbi évben többször került sor milliárdos bírság kiszabására. Ez is mutatja, hogy a GVH nemcsak a kartellek feltárását, hanem a megtévesztő reklámok visszaszorítását is prioritásnak tekinti.
Kapcsolódó cikkeink
Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztói kompenzáció és bírság – egymilliárd forintnyi tanulság a GVH AboutYou-ügyéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-elnök: a digitalizáció a verseny- és a fogyasztóvédelmi jogot is átformálja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Alimentaria+Hostelco 2026: rekord nemzetközi részvétel várható Barcelonában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
