Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál Márton-napon
Márton-napi programsorozatot rendeznek Tápiószentmártonban a nagyközség névadójának tiszteletére november 6. és 12. között.
Mint Tóth János polgármester az MTI-nek elmondta, az idei rendezvénysorozat – a hagyományoknak megfelelően – az újbor felszentelésével kezdődik, amelyet a következő napokban egy Kubinyi Ágoston-emlékkiállítás, kulturális és sportprogramok követnek. Ezek között kerül sor a környékbeli települések muzsikusainak örömzenei találkozójára.
Idén is megrendezik a generációk találkozóját, amelynek célja a régi hagyományok életben tartása és átadása a legfiatalabb korosztálynak. A sportcsarnokban rendezik a teremlabdarúgó- és a kézilabda-bajnokságot, ahol a térség csapatai mérik össze tudásukat.
Szintén a sportcsarnok ad helyet a november 12-i záróeseménynek, a VII. Nemzetközi Hurkatöltő Fesztiválnak. Túri Istvánné, a sportcsarnok igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy helyhiány miatt mindössze 50 csapat jelentkezését tudták fogadni. A hazai indulókon kívül erdélyi, felvidéki, délvidéki és az idén először cseh versenyzők is részt vesznek a kulináris megmérettetésen.
A látogatók emellett Oszvald Marika, Tóth Vera, Nótár Mary, Aradszky László és Kadlott Karcsi előadása közt válogathatnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >