Nemzetközi döntőben a magyar Sporttészta
A Famíliatészta Kft. Vitale családjának Sporttészta termékei döntősök lettek a World Tour by SIAL 2016 nemzetközi innovációs termékversenyen. Ezzel az egyedülálló, magyar fejlesztésű száraztészták a párizsi SIAL 2016 kiállításon is megjelennek a résztvevő országok győztes termékei és döntősei között.
A SIAL 2016 nemzetközi megmérettetés első fordulójában a bírák előtt kiválóan szerepeltek az 50 százalékkal és a 80 százalékkal csökkentett szénhidráttartalmú kiszerelésben kapható Vitale termékcsaládtagok. Mindkét termék iránt egyre nagyobb az érdeklődés azok körében, akik szeretnék (pl. a sportolók) és akiknek szükséges a táplálkozásuk során odafigyelni a szénhidrátmennyiségre, a rostanyagbevitelre, vagy akiknek az étrendjükben a fehérjék kiemelt fontossággal bírnak.
Az 50 százalékkal szénhidrátcsökkentett sporttészták sikerét a forgalom megduplázása mutatja a legjobban (amelyet 2015 negyedik negyedévében produkált az előző negyedévhez képest), a 80 százalékos Sporttészta Extra pedig szintén megkétszerezte forgalmát az idei első negyedévben (az előző negyedévhez viszonyítva). A termékek a legtöbb hazai áruházláncnál kaphatók, mint például az Auchan, a Reál, a CBA és a kelet-magyarországi Coop-üzletek.
A Vitale Sporttésztákat idén az október 16–20. között Párizsban rendezett SIAL kiállításon – hazánk trendjeit prezentálva – 28 ország győztesei között mutatják be.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmondani csak az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >