Nemzetiségi fánkfesztivál lesz Pilisszentkereszten
A többségében szlovák nemzetiségűek lakta Pilisszentkereszten nyolcadik alkalommal tartják meg szombaton a Pilisi Kavalkád Fánkfesztivált, amelyre határon innen és túlról több ezer vendéget várnak.
Az egész napos télbúcsúztató mulatság fő attrakciójának a fánksütő verseny ígérkezik, amelyre eddig 20 csapat nevezett be – mondta el Demjén Márta a helyi szlovák önkormányzat elnöke, a rendezvény fő szervezője az MTI-nek.
A nyolcezer darab különböző ízesítésű – barackos, szilvás, áfonyás, csokoládés – fánkot zsűri bírálja el, mielőtt a közönség elfogyaszthatná. Gyerekek és felnőttek számára külön rendeznek fánkevő versenyt is.
A hagyományok ápolását célzó programsorozat délelőtt a helyi katolikus templomban szlovák nyelvű szentmisével veszi kezdetét. A templomban a magyar koronázási ékszerek másolatát is megtekinthetik a hívek.
A mise után vidám menettel indul a vigasság: a szokásoknak megfelelően egy maga mögött rudat húzó lovas szekér baktat át a falun, a rúd végén vízszintes helyzetben kocsikerék forog, amelyen népviseletbe öltözött, táncos párt jelképező női és férfi bábu látható.
A szomszédos településekről és a határon túlról érkező magyar, német és szlovák néptáncegyüttesek fellépésével színesített programok a Szlovák Ház előtt zajlanak, este farsangi bálon mulathat a publikum. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Farsangi fánkőrület: hol és mennyiért vehetünk finom fánkot vidéken?
A farsangi időszak hagyományos finomsága a fánk, amelyet ilyenkor szinte…
Tovább olvasom >Fánk másképp – A nap videója
A brooklyni Smorgasburg a New York-iak egyik kedvenc nyári étkezőhelye…
Tovább olvasom >Kivül édes, belül méginkább, és nem tudsz neki ellenállni, mi az? – A nap videója
Hát a mogyorókrémmel töltött fánk és féltestvérei.
Tovább olvasom >További cikkeink
Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >A szobai ventilátor, a parfüm és a terhességi teszt is jól fogy a Wolton, a rendelések negyede már nem melegételekre érkezik
Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók, ha online vásárlásról van szó:…
Tovább olvasom >