Nemzetiségi fánkfesztivál a szlovák többségű Pilisszentkereszten
Télbúcsúztató farsangi fánkfesztiválra készülnek Pilisszentkereszt háziasszonyai: a szombati nemzetiségi rendezvényre treníroznak, hogy megdöntsék a két évvel ezelőtti rekordot, amikor az akkori mulatságra 6000 darab fánkot sütöttek.
A helyi szlovák önkormányzat által meghirdetett fesztivál színhelye a magyar és a szlovák kormány közös finanszírozásában tavaly megépült Pilisi Szlovákok Központja, ahol összesen 800 vendéget fogadhatnak.
Demjén Márta fő szervező az MTI-nek elmondta, hogy a többségében szlovákok lakta pilisi faluban a néphagyomány ápolására hatodik alkalommal tartják meg a fesztivált, amelyre a szomszédos települések szerb és sváb nemzetiségi lakói is átruccannak a finom falatok megkóstolására és a zenés, táncos programra. Most először a szlovákiai Zólyomról is várnak résztvevőket, akik közül egy csapat bekapcsolódik a fánksütő versenybe, amelyre eddig 20 helyi induló nevezett be. Mindegyikük saját recept szerinti eper-, barack- és szilvalekváros, vagy krémmel, csokoládéval töltött remekkel igyekszik lepipálni a riválisokat. A helybéli asszonyok most nagyon fogadkoznak, mert a legutóbbi versenyt „szégyenszemre” egy csobánkai férfi nyerte a zsűri ítélete alapján.
Az egész napos fesztiválon lesz kirakodó vásár, fellépnek néptánc csoportok – közöttük Pozsonyból és Földeákról jelentkezett be hagyományőrző együttes -, koncertet ad a budakalászi Kamp János Kapella fúvószenekar, lesz fánkevő verseny és jövőmondó jósda. Este Charlie lép fel, majd nemzetiségi farsangi bálon rophatja a sokadalom a táncot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >