Némileg emelkedtek az árak az EU-ban és az euróövezetben
Az euróövezetben és az Európai Unióban kissé emelkedett az infláció decemberben – közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Decemberben az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben, az infláció tehát kissé erősödött a novemberi 0,1 százalékhoz képest. Egy évvel korábban, 2014 decemberében még évi 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
Az Európai Unióban decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összehasonlításban a novemberi 0,1 százalékos emelkedés után. 2014 decemberében mínusz 0,1 százalék volt az éves fogyasztói árindex.
2015 decemberében az Európai Unió 28 tagállamából 12-ben regisztráltak negatív éves fogyasztói árindexet. A legnagyobb csökkenés Bulgáriában (0,9 százalék), Romániában (0,7 százalék), illetve Cipruson és Szlovéniában (egyaránt 0,6 százalék) volt.
Az Eurostat adatai szerint éves fogyasztói árindex decemberben a legnagyobb mértékben Belgiumban emelkedet, 1,4 százalékkal, valamint Máltán 1,2 százalékkal, Ausztriában 1,1 százalékkal és Magyarországon 1,0 százalékkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


