Nem vonja ki az IKEA a mandulás csokitortát egyik országból sem
A svéd IKEA bútoráruház nem vonja ki a forgalomból a mandulás csokitortáját egyetlen országból sem – nyilatkozta Ylva Magnusson és Sara Paulsson, az IKEA két szóvivője szerdán az MTI-nek; korábban a hírügynökségek azt közölték, hogy a svéd cég 23 országból hívja vissza a termékét, miután a kínai hatóságok coliform baktérium nyomaira bukkantak benne.
Ylva Magnusson kifejtette, látták a hírügynökségek anyagait, s kérték, hogy helyesbítsenek. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést.
A kínai hatóságok tavaly novemberben foglaltak le és semmisítettek meg egy tortaszállítmányt.
A szóvivő szerint az IKEA áruházaiba nem került ezekből a tortákból. Kifejtette, a cég a szállítókkal együtt ellenőrzi a szállítás minden egyes láncszemét. A torták készítője és szállítója az Almondy svéd vállalat, amely a többi között a svéd belső piacra és az IKEA külföldi áruházaiba is visz belőle. A termékkel kapcsolatban eddig nem volt panasz.
A magyarországi IKEA az MTI megkeresésére korábban arról tájékoztatott, hogy nem került Magyarországra a coliform baktériumot tartalmazó mandulás csokoládétorta szállítmányból. A társaság közleményében úgy fogalmazott: „az érintett termékeknek semmilyen egészségkárosító hatásuk nincs, azonban minőségi és egészségügyi okokból minden más baktériumra kiterjedő vizsgálatot végeztek. A tesztek során semmilyen egészségre káros kórokozót nem találtak”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >