Nem voltak madárinfluenzásak az elpusztított kacsák
Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
Mint írják, a telepen megemelkedett az elhullás, ezért a hatósági szakemberek a helyszíni vizsgálatot követően a telepet haladéktalanul zárlat alá helyezték, mintát küldtek a Nébih laboratóriumába, továbbá a madárinfluenza gyanú miatt vasárnap felszámolták a – sajtóhírek szerint 27 ezres – állományt.
A laboratóriumi vizsgálat vasárnap késő délután zárult. Az eredmény negatív lett, az elhullás nem madárinfluenza miatt történt – közölte a Nébih.
Hozzátették, így egyéb hatósági intézkedésre (védő- és megfigyelési körzetek felállítására, korlátozások bevezetésére) Békés megyében nincs szükség. Az állattartó kártalanítást kap.
A Nébih az MTI kérdésére közölte, az aktuális laboratóriumi eredmények alapján a madárinfluenza vírusa mostanra csaknem 70 gazdaságban jelent meg Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Eddig hozzávetőlegesen 953 ezer állatot kellett leölni, nagyrészt vízi szárnyasokat és néhány háztáji gazdaságban tartott tyúkot.
A Nébih hangsúlyozza, a hatóság a betegség terjedésének megakadályozása érdekében a továbbiakban is minden gyanús esetnél a lehető legszigorúbban lép fel. Emellett továbbra is fontos, hogy minden baromfitartónak biztosítania kell az állattartó telepén a járványvédelmi zártságot, az országos főállatorvosi utasításban előírt járványvédelmi minimumfeltételeket és be kell tartani a baromfik kötelező zártan tartását.
A madárinfluenza vírusát március végén a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították, ott mintegy 32 500 pecsenyekacsát öltek le. Néhány nappal később Csongrád megyében, két pecsenyekacsa-tartó gazdaságban jelent meg a vírus. A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az Üllésnél találhatóban 54 ezer állatot öltek le. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: Magyarország uniós szintű vakcinázási programot sürget az állatbetegségek terjedése miatt
Magyarország kezdeményezésére az Európai Unióban is megvitatták az uniós szintű…
Tovább olvasom >Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését
A ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenése nyomán új pályázati…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >