Nem tesz jót az erős dollár a Mcdonald'snak
Minden főbb szegmensben csökken a McDonald's éttermeinek forgalma – derül ki a cég gyorsjelentéséből. Ennek eredményeként a bevételek csökkennek: az összehasonlítható alapon számolt, vagyis a legalább egy éve nyitva tartó éttermek értékesítései 0,7%-kal estek az előző év azonos időszakához képest. Különösen az amerikai tevékenységek teljesítettek gyengén, ahol 2%-kal csökkentek az összehasonlítható alapon számolt bevételek. Ez csalódást okozott, ugyanis csupán 1,5%-os visszaesésre számítottak a piacok.
A forgalom visszaesése mellett negatívan hatott a negyedévben a dollár erősödése is. A teljes bevétel 10%-kal zuhant. A devizaárfolyam-változások hatásait kiszűrve 1%-kal emelkedett volna a bevétel.
A céget öt hónapja vezető vezérigazgató, Steve Easterbrook szerint az eredmények kiábrándítóak, de hozzátette, hogy jelentős előrehaladást értek el, amióta bejelentették május elején a McDonald's reorganizációs terveit.
A McDonald's nagyszabású átalakításba fogott, reagálva a változó fogyasztói szokásokra. Az utóbbi hónapokban számtalan lépést tett ennek érdekében: nem tesz antibiotikummal kezelt csirkét az ételeibe, változtatott az étlapon és frissebb hozzávalókkal dolgozik. Azt tervezi, hogy októbertől az Egyesült Államokban egész nap elérhetők lesznek a reggeli ételek.
A vállalatnál komoly reorganizáció folyik világszerte, ami egyszeri tételekkel jár. A második negyedévben 45 millió dolláros reorganizációs költséggel nézett szembe a vállalat, ennek is szerepe volt abban, hogy a működési eredmény szintjén 16%-os visszaesésről számolt be. Konstans devizaárfolyamok mellett csak 6%-os lett volna a csökkenés mértéke.
A McDonald's egy részvényre jutó eredménye 10%-kal csökkent, 1,26 dollárt tett ki, ami kismértékben felülmúlta a várakozásokat, az elemzői konszenzus szerint ugyanis 1,23 dollárt vártak a befektetők.
(portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy botrányt kavart a McDonald’s karácsonyi reklámja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Prágában már valóság, Budapest következik? – robotkiszállítást tesztelt a foodora
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális mérföldkő az amerikai Ahold Delhaize életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

