Nem lehetünk közömbösek!
A világot, az országot bizonytalanságban tartja a COVID 19 járvány. Félünk a gazdasági hatásoktól, a munkahelyek elvesztésétől, de leginkább attól, hogy megbetegszünk, megbetegszenek szeretteink. Ezért aggódva és drukkolva figyeljük az egészségügyi dolgozók küzdelmét a járvány ellen, és látjuk, hogy önfeláldozó módon mindent megtesznek értünk, a gyógyulásunkért. Így van ez a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján is.

Matus István
A Lánchíd Klub tagsága úgy határozott, hogy szervezésében és konkrét felajánlásban tesz valamit, hogy a klinikai dolgozókat „meglepjék” a munkahelyükön elfogyasztható finomságokkal, kávéval, teával, sós-édes snackekkel, csokoládéval, üdítővel, amelyek, ha egy rövid időre is, de kizökkentik a folyamatos nyomás, a fizikai és lelki teher alól őket. Nem volt cél, hogy sok termelő és kereskedelmi vállalatot megkeressenek, és kérjék termék támogatásukat ehhez a nemes akcióhoz, hiszen csak jelezni akarták az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, beteghordozóknak, minden alkalmazottnak, hogy látják erőfeszítéseiket és nagyon bíznak bennük.
– Jó érzés volt látni, hogy a megkeresett vállalatok többsége azonnal magáénak érezte ezt a célt, és több esetben elképzeléseinket is túlszárnyalva ajánlották termékeiket az akcióhoz – mondta Matus István, a Lánchíd Klub tagja. – Bár minden felajánló vállalat kijelentette, hogy ezt a segítséget nem tekintik a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalási programjuk részének, hanem csak „egyszerű” figyelmességnek tekintik a felajánlást, úgy gondoljuk, hogy fontos megköszönnünk a Detki Keksz Édesipari Kft., Intersnack Magyarország Kft., Jacobs Douwe Egberts HU Zrt., Pick Szeged Zrt., Sió-Eckes Kft., SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. támogatását.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >