„Nem kívánatos” az online áruházakban egy „visszavonás” gomb
A közelmúltban 17 európai kereskedelmi szervezet intézett nyílt levelet az Európai Unióhoz, amelyben nemtetszésüket fejezték ki az új „visszavonás” gomb miatt, amely lehetővé tenné, hogy a fogyasztók a rendelés leadása után elálljanak a tranzakciótól.
Az Európai Unió a közelmúltban egy a távollevők között kötött pénzügyi szolgáltatási szerződésekre vonatkozó irányelv-tervezet kidolgozásába kezdett. Ezen az ülésen merült fel a tranzakciótól való utólagos elállást lehetővé tevő „visszavonás” gomb ötlete. A javaslatot ezután kiterjesztették az összes online értékesített termékre és szolgáltatásra.
A kereskedelmi szövetségek a következő két hétben lobbikampányt folytatnak és a levél ennek a kampánynak a része. „Azt szeretnénk, hogy a vásárlási folyamat maradjon a lehető legrugalmasabb. Hagyjunk teret a vállalkozónak, hogy megválaszthassa, mi módon tájékoztatja a vásárlókat elállási jogukról. Ez a fogyasztók számára is kellemesebb”.
„Az Európai Bizottság jelenleg a digitális fogyasztóvédelmi jogi szabályokat tekinti át, azt vizsgálja, hogy azok továbbra is megfelelnek-e a célnak. Véleményünk szerint logikusabb lépés lenne megvizsgálni, hogy szükség van-e egy ilyen gombra. Egy ilyen alkalmassági vizsgálat végülis magában foglal egy hatásvizsgálatot és konzultációt is.”
A levél szerint a szövetségek érdekeltek lennének abban, hogy az EU-val közösen dolgozzanak ki a célnak megfelelő eszközöket az elállási jog fogyasztók általi jobb megértése érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
Új trend az online vásárlásban: később fizetnek a magyarok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu olcsóbb, de nem mindenben erősebb – ebben bízhatnak a magyar boltok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Otthonra vagy csomagautomatába? Kiderült, hogyan rendelnek a magyarok, és mitől tartanak a leginkább a kiszállításnál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


