Nem kaphat támogatást, aki megsérti a munkaügyi szabályokat
A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy csak azon ügyfelek részesülhetnek fejlesztési támogatásban, akik a munkaügyi előírásoknak megfelelően folytatják tevékenységüket, tehát igazolni tudják rendezett munkaügyi kapcsolataikat.
A Vidékfejlesztési Program 1300 milliárd forintos keretösszegéből is csak az államháztartási törvényben és annak végrehajtási rendeletében leírt munkaügyi feltételeknek megfelelve lehet támogatást elnyerni. Az Irányító Hatóság a támogatói kérelem elutasításáról dönthet, ha a hatóság munkaügyi bírságot szab ki a pályázóra többek között azért, mert nem gondoskodik alkalmazottainak bejelentéséről, az életkori feltételeket figyelmen kívül hagyja, nem tartja be a munkaszerződésben vállalt munkabér kifizetésének határidejét, vagy nem tesz eleget az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség követelményének. Azoknál a pályázóknál, akiknél a hatóság két éven belül a korábbival azonos munkaügyi szabálysértést nem állapított meg, ismételten jogosultak lehetnek a támogatásra.(munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben
Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: összefogásra van szükség a sikeres vízgazdálkodáshoz
A vízgazdálkodás területén csak összefogással és szemléletváltással érhetünk el eredményeket:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >