Nem jön a szlovák vásárlók rohama
Egyelőre nem hozta lázba a magyar–szlovák határ túloldalán élő, euróval fizető vásárlókat a forintárfolyam gyengülése – tájékoztatták a Népszabadságot a megkérdezett kereskedők.
Pedig az elmúlt hetekben hozzá kellett szoknunk a 280–290 forint közötti árfolyamhoz, míg április végén még közel járt a kurzus a 260 forintos szinthez. Viszont az utóbbi időszak forintgyengülése jóval kisebb mértékű volt, mint tavaly tavasszal, amikor a 300 forint fölötti eurós szintet kóstolgatta a kurzus. Így most a határ két oldalán meglévő árkülönbség már nem érte el azt a szintet, ami után érdemes lenne 20–30 kilométerre autózni – vagy éppen bevásárlóbuszokat szervezni.
Tavaly március–áprilisban a szlovák, kisebb részt az osztrák határ közeli üzletekben 30–40 százalékkal is olcsóbban vásárolhattak a határ túloldaláról érkezők, így több helyütt szervezett turistabuszokkal szállították a vásárlókat a határ magyar oldalára. Ez meg is látszott az akkori forgalmon: Fodor Attila, a CBA szóvivője úgy emlékezik, hogy néhány hónapig lényegében karácsonyi forgalmat bonyolítottak le az üzletek, 20–30 százalékkal nőtt a forgalmuk.
A szóvivő szerint főképpen a nagyobb üzleteik részesedtek ebből a forgalomból, és a határ túloldaláról érkezők elsősorban a nagyobb értékű, tartós fogyasztási cikkeket keresték. A bevásárlóroham túlélte az árfolyamgyengülés elmúlását, így több helyütt júniusban is érzékelni lehetett még a megnövekedett forgalmat, amikor az euró–forint árfolyam már éppenséggel a 280-as szint környékére erősödött vissza (amit most gyengülésként élünk meg) – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >