Magazin: Nem haboznak újítani
A Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) tájékoztatása szerint tagjai mintegy 2%-kal több sört értékesítettek tavaly a hazai piacon, mint az azt megelőző évben. A növekedés mértékénél jelentősebb a piac átrendeződése. Folytatódik a „prémiumizáció”, azaz a fogyasztás a prémium, minőségi sörök irányába mozdul el.
Tavaly ismét csökkent a gazdaságos, olcsó kategóriájú sörök forgalma, miközben jelentősen, 10%-kal nőtt a középkategóriájú, mainstream sörök eladása. A GDP és a vásárlóerő növekedése elősegíti ezeket a folyamatokat, ugyanakkor felhajtó erővel bír az innováció is a sörfőzésben. A piacon erősödik a prémium szegmens kínálata.
A Borsodi Sörgyár Kft.-nél az elmúlt évben kedvező irányú változásokat tapasztaltak a hazai sörpiacon. Ezek pozitív hatása érzékelhető volt a Borsodi eredményeiben is.
– Nagyszerű évet tudhatunk magunk mögött, a tavalyi kiváló sörszezon és a kedvező piaci trendek pozitív irányba befolyásolták a teljesítményünket, és ezenfelül sikerült a piacrészünket is növelni – mondja Őz Tibor, a Borsodi Sörgyár Kft. értékesítési igazgatója.
Az időjárás komoly hatással van a söreladásra. Tavaly ilyen szempontból szerencséje volt a gyártóknak, a kifejezetten meleg nyárnak köszönhetően jól alakultak az eladásaik.
Palkó András, a Heineken Hungária Zrt. marketing és trade marketing igazgatója szerint ehhez hozzátartozik, hogy általánosságban megfigyelhető volt a jobb vásárlói hangulat az elmúlt évek makrogazdasági adatai javulásának köszönhetően, hiszen az embereknek több elkölthető jövedelmük maradt, melyet előszeretettel fordítottak szórakozásra, kikapcsolódásra.
– Az emberek nem a fogyasztott termékek volumenét növelik, hanem inkább kategóriában lépnek feljebb, így az elmúlt évben a prémium és mainstream kategória növekedésével párhuzamosan a gazdaságos, saját márkás kategóriában csökkenést figyelhetünk meg – fejti ki Palkó András.
A láger a sláger
A Vacer Trade Kft. a citrom, grapefruit és meggy láger ízesítésű termékei mellé 2018-ra két új ízzel készül: karamell-citrom, amely a barna sör ízvilágához hasonlít és egy málnaízzel, amely pedig a búzasör ízjegyeit hordozza magában.
– Piaci felméréseink alapján azt látjuk, hogy egyre népszerűbb az ízesített sörök kategóriája a hölgyek és a fiatalok körében. Erre a rétegre alapozva vezettük be a piacra a tavalyi év során a Sunny Radler 0,0%-os gyümölcs- és sörízű szénsavas üdítőitalunkat. Ezzel új kategóriát nyitottunk a hazai piacon, illetve már Romániában és Szlovákiában is jó fogadtatásra leltünk. Mivel a termék összetétele eltérő a szokásos ízesített sörtől, hisz egy jó üdítőitalból indul ki sörízzel párosítva, a fogyasztása sem korlátozódik a nyári csúcsszezonra.Bizakodásra okot adó forgalma volt a téli hónapokban is – állapítja meg Nemes József, a cég tulajdonosa.
Schillinger Attila arról számol be, hogy manapság a láger a sláger. Ezt jelzi a középkategória két számjegyű erősödése, amire az utóbbi években nem volt példa. Nagyot, 25%-ot ugrott az alkoholmentes sörök iránti kereslet, és újra növekedésnek indult az ízesített sörök piaca.
– Nem mehetünk el szó nélkül az új sörtípusok széles körű megjelenése mellett sem. Ilyen az IPA, amelyből tavaly nyáron gyakorlatilag sörhiány alakult ki, akkora volt rá a kereslet. A söriparra jellemző megfontolt innováció találkozott egy azonnali igénnyel. Hosszabb távon arra számíthatunk, hogy be fog állni egy egyensúly a fejlesztések üteme és a piaci igények szerkezete között. Ami biztos: van nyitottság az újra – hívja fel a figyelmet a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója.
A Heinekennél szintén azon a véleményen vannak, hogy az elmúlt pár év kézműves sörforradalmának köszönhetően a magyar fogyasztók ma már nemcsak nyitottabbak új sörök kipróbálására, hanem el is várják az innovációkat és a Magyarországon kevésbé ismert sörtípusokat.
– Ezeknek a változó fogyasztói igényeknek igyekeztünk megfelelni a tavalyi évben. A nagy sörgyártók közül a Soproni márkánkkal sikerült elsőként az amúgy kézműves körökből ismert, IPA (azaz Indian Pale Ale) típusú, hidegkomlós, felsőerjesztésű sört kifejlesztenünk és piacra dobnunk a Soproni Óvatos Duhaj IPÁ-val, mely az elvárásainkat messze túlteljesítve a fogyasztók nagy kedvencévé vált, ezenkívül nemzetközi díjat is nyert. A Beers of Europe prémium sörkollekciónkkal, melyet a tavalyi nyár elején vezettünk be, is az új igények kielégítése volt a cél. A közkedvelt cseh Krušovice és osztrák Edelweiss mellé bevezettünk két belga sörkülönlegességet is, a spontán erjedésű, egyedi technológiával készülő meggyes Mort Subite Krieket, mely a tavalyi nyár nagy slágere volt, illetve a legendás apátsági sört, az Affligemet. A szezon végén még az olaszországi Udinéből származó, világos lager sörrel, a Birra Morettivel egészítettük ki a portfóliót.
Palkó Andrástól azt is megtudjuk, hogy a sörkülönlegességeken kívül az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök piaca is jelentősen bővült a tavalyi év folyamán, ez nagyrészt az egészségtudatos fogyasztók számának növekedésével magyarázható. Ezt a szegmenst is próbálja a vállalat kiszolgálni, a Natur Zitrone és a Soproni alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes radlerek mellett már a Heineken 0.0, alkoholmentes változatával is, melyet szintén tavaly vezettek be.
A Borsodi Sörgyár Kft. 2017-ben tovább szélesítette kínálatát, innovációkkal, új termékekkel készült fogyasztói számára. Bővítették a Borsodi termékcsaládot a Borsodi Tüzes és Jeges termékeikkel, valamint a Borsodi Nitroval, Magyarország első, nitrogénnel dúsított csapolt világos sörével. 2017 újdonsága volt a Hoegaarden Rose, szűretlen búzasör is a málna izgalmas nyári ízével.
– A gyümölcsízesítésű söreink, a Borsodi Friss termékcsalád tagjai – melyek az alkoholos mellett elérhetőek alkoholmentes változatban is – kedveltek a fogyasztók körében, ezért igyekszünk új ízvariánsokkal, receptúrával is megörvendeztetni a sörkedvelőket – tájékoztat Őz Tibor.
Kiszerelésvariációk
A Magyar Sörgyártók Szövetségének statisztikáiból az látszik, hogy valamelyest visszaszorulóban van a vendéglátóhelyi, különösen a csapolt sör fogyasztása.
– Ezt a trendet szeretnénk megfordítani, hiszen egyrészt a csapolt sörök révén itt találkozhat a fogyasztó a legfrissebb sör ízélménnyel, másrészt a csapolt sörök túlnyomó többségét itthon gyártjuk, ezért nagy kár lenne pont ezen a fronton visszalépni. Fontos számunkra a magyar vendéglátás sikere, szeretnénk hozzájárulni az éttermek, vendéglők, pubok fennmaradásához a mai nehéz munkaerőpiaci helyzetben. Mivel ez közös érdekünk a kisüzemi főzdékkel, együtt léptünk fel e helyek védelmében, és kértük a kormányzattól a vendéglátóhelyi csapolt sör áfacsökkentését – fejti ki Schillinger Attila.
A Borsodi és a Heineken szakemberei egyetértenek abban, hogy a legjobb ízélményt egy frissen csapolt sör adja, ezért nagy hangsúlyt helyeznek a minőségi csapolt sör fogyasztásának népszerűsítésére, és arra, hogy kiváló minőségű csapolóberendezésekkel lássák el a vendéglátóipari egységeket.
A Borsodi eladásai leginkább a nagy áruházláncokban, hipermarketekben nőttek látványosan, annak köszönhetően, hogy a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a partnereik minél szélesebb körű és rugalmasabb kiszolgálására.
A Heineken Hungária Zrt. marketing és trade marketing igazgatója úgy látja, a magyar fogyasztók legnagyobb számban még mindig a dobozos kiszerelést választják, ezért vezette be a vállalat januárban az Edelweisst ebben a csomagolásban is.
– Az idei szezonra bevezetjük a csapolt Affligemet is, így a magyar fogyasztók végre optimális formájában is megkóstolhatják a belga sörkülönlegességet – hangsúlyozza Palkó András.
Változó életmód, változó igények
Az MSSZ megállapítása szerint globális trend az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök térnyerése. Az innovációnak köszönhető, hogy ma már többségben vannak a valóban sörízű alkoholmentes sörök. Egyre több helyen épülnek be ezek a sörök a sportos életmódba hidratáló, regeneráló italként. Újra felfedezik, hogy a sör természetes alapanyagokból készül: árpa, víz, komló, élesztő. Ehhez lehet még hozzáadni olyan összetevőket, amelyek még közelebb hozzák a sört a modern, sportos életmódot preferálókhoz. Megjelentek például az első proteintartalmú sörök. Ugyancsak terjedőben van a gluténmentes sör, ami jó hír az erre érzékenyeknek.
– Ami a sörtípusokat illeti, bizonyára erősödni fog az IPA szegmens, és megjelenhetnek a könnyebb komlózású, gyümölcsösebb illatú American Pale Ale-ek, de akár a savanyú sörök is, ami tévedés ne essék, nem egy ízhiba, hanem egy sörkategória, amely reneszánszát éli – vetíti előre Schillinger Attila.
Hagyomány és innováció
A Borsodi Sörgyár 2018-ban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Erre az alkalomra készült az áprilistól már országosan, üveges, dobozos, KEG-kiszerelésben is kapható Borsodi Mester, amely Németh András, a vállalat sörfőző mesterének egyedi receptúrája alapján készült.
A hagyományt és innovációt ötvöző Borsodi Mester receptúráját tekintve kétféle komló és kétféle maláta felhasználásával, hagyományos eljárással készült. Az eredmény egy minőségi világos sör, 5% alkoholtartalommal és egyedi aromával, tökéletes habbal koronázva.
– A Borsodi Mestert szánjuk idén a sörpalettánk zászlóshajójának. Németh András sörfőző mesterünk, a Mester megalkotója személyesen is részt vesz a kommunikációban, megjelenik a reklámjainkban. Részvétele azért is fontos számunkra, mert szakértelme és tudása a Borsodi Sörgyár hagyományait és minőségét jelképezik számunkra és a fogyasztók számára egyaránt – emeli ki Őz Tibor.
Új ízek természetes alapanyagokból
2017 méltán nevezhető a HEINEKEN Hungáriánál az innováció évének, és idén is ezt a vonalat szeretnék folytatni. A Natur Zitrone grapefruitos változatának receptúráját javították, illetve új ízkombinációval, mangó-citrommal is bővül a termékcsalád. Mindkét új íz 100%-ban természetes alapanyagokból készül, és a növényi eredetű, természetes édesítőszernek, a steviának köszönhetően alacsonyabb kalóriatartalmú is.
– Míg a Gösser Natur Zitrone radlerei a trópusi, citrusos ízvilágot követik, addig a Soproni radlereink inkább a hazai ízek irányába hajlanak. Büszkék vagyunk, hogy miután 2016 óta a Soproni Klasszikust kizárólag magyar árpából főzzük, tavasztól kaphatóak azok a Soproni meggy-citrom és bodza-citrom ízű radlereink, melyekhez kizárólag Magyarországon termett meggyet és bodzavirágot használunk. Ezenfelül a Beers of Europe portfóliója is bővül, a Krušovice Světlé és Černé után a cseh királyi sör hidegkomlós variánsával, a Ležákkal – avat be Palkó
András.
Budai Klára
Kapcsolódó cikkeink
2025 lesz a magyar sörturizmus éve?
18 magyar, kisüzemi sörfőzdébe kalauzol el a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Bakancslista 2025: Országos Főzdetúra – ingyenes sörkóstolóval várják a sörkedvelőket
Egyedülálló kiadvány készült a sörkedvelők számára: a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >A brit Tesco szerint minden eddiginél több alkoholmentes ital fogyhat idén karácsonykor
A brit Tesco idén karácsonykor minden eddiginél nagyobb keresletre számít…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >