Nem futja Nigériának élelmiszerimportra
Muhammadu Buhari nigériai államfő arról beszélt, hogy a nigériai gazdáknak muszáj elegendő élelmiszert előállítaniuk, mivel az országnak nincs pénze arra, hogy ételt importáljon – írja a 444.hu.
Fotó: KOLA SULAIMON/AFP, 444.hu
A BBC szerint Buhari azután szólalt meg a kérdésben, hogy már aggodalmak fogalmazódtak meg az ország élelmiszer-biztonságával kapcsolatban, illetve a növekvő élelmiszerárak miatt.
Az ENSZ alá tartozó Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint már a koronavírus-járvány előtt sem jutott elegendő élelmiszer az ország több mint 200 millió lakójának. És ugyan a mezőgazdaság még mindig nagyon sok embernek ad munkát, de a BBC szerint az elmúlt időszakban komolyan elhanyagolták az ágazatot, mert az ország gazdasága elsősorban az olajbevételekre épült.
Az országban az elmúlt években azért próbálták felpörgetni a belső termelést és a keresletet, tavaly még a szárazföldi határait is lezárták egy időre, hogy így akadályozzák meg a külföldi, elsősorban thaiföldi rizs bevitelét az ország területére. Legálisan ma már csak a kikötőkön keresztül lehet import rizst bevinni az országba, és súlyos vámok terhelik a szállítmányokat. (444.hu, Horváth Bence)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a kormány a gazdák mellett áll a Brüsszel elleni e heti tüntetésen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >FAO: Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatosabb fehérjefogyasztásra buzdítanak a dietetikusok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új év, tiszta kezdet: ezért érdemes több bioélelmiszert fogyasztani
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
