Nem fújja le 48 forintos dinnye akcióját a Penny
A cég július 27-ig garantálta a 40 forintos átvételi árat, a beszállítók pedig a termelőknek garantálják a 30 forintos felvásárlási árat.
A Penny Market elutasítja azt a
politikai nyomást, amely a fogyasztói árakat a
piaci mozgásoktól függetlenül határozná
meg. "Magyarországon természetes, hogy a nyári
időszakban ugrásszerűen megnő a dinnyekínálat.
Ebben az időszakban a mesterségesen magasan tartott ár
kontraproduktív, a földeken megy veszendőbe a dinnye”
– mondta Kásler Péter ügyvezető igazgató.
Az akciós fogyasztói ár
a beszállítóknak fizetett 40 forintból és
a 8 forintos az áfából tevődik össze. "A
cég az akció idejére lemond a nyereségről,
hogy tehermentesítse a magyar piacot és segítse
a termelőket" – mondta az ügyvezető igazgató.
A dinnyetermelők két hete
kezdtek demonstrálni az alacsony felvásárlási
árak miatt, két hullámban 150 tonna görögdinnyét
öntöttek az aszfaltra az Auchan soroksári
áruházának parkolójában.
Időközben a francia érdekeltségű áruházlánccal
sikerült megegyezniük, az Auchan megszüntette 49
forintos akcióját.
Ezt követően a termelők az
alacsony felvásárlási ár miatt
felvásárlók ellen fordult, és a múlt
héten több dél-békési felvásárló
telephelyét is blokád alá vették, később
velük is megegyeztek a 30 forintos felvásárlási
árban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Századvég: javult a lakosság saját anyagi helyzetének megítélése júliusban
Javult a lakosság saját anyagi helyzetének megítélése és a vállalatok…
Tovább olvasom >PET palackos üdítők csomagolását újítja meg a diszkontlánc
A Lidl Magyarország elkötelezett a saját márkás termékek csomagolásának optimalizálása…
Tovább olvasom >Magyar szakmai partnert választott a 11-szeres dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a…
Tovább olvasom >