Nem fogynak a 3D-s tévék

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 08. 10:00

Tavaly világszerte 252 millió új tévékészüléket adtak el, de míg korábban évről évre nőtt ez a szám, az amerikai DisplaySearch intézet legújabb felmérése szerint 2011-ben aligha fogják túllépni ezt a számot.

A piac gyengesége a fejlett országok érdeklődésének megtorpanásával magyarázható: az Egyesült Államokban például eddig évente négy százalékkal nőtt az eladott készülékek száma, ám idén csak két százalékra lehet számítani, az Európai Unióban pedig éppenséggel 1,5 százalékos csökkenés várható.

Mindez eltörpül a japán tévégyártókra váró visszaeséshez képest: negyven százalékkal zsugorodik a piac, ami azzal magyarázható, hogy megszűnik a digitális készülékekhez nyújtott állami támogatás. A világfogyasztást a Kínában esedékes hat százalékos növekedés sem billenti ki a stagnálásból, annak ellenére, hogy a várható 46 millió darabos értékesítéssel az ázsiai ország lesz a glóbusz első számú tévépiaca – állapította meg a párizsi Le Figaro.

2005 és 2010 között a tévékészülékek világpiacát a sík képernyős készülékekre való átállás dinamizálta. A szabad szemmel is látható fejlődés igazi előnyöket hozott a fogyasztók számára, és logikus lett volna, hogy az új húzóerőt a 3D, a három dimenziós, térhatású televízió jelenti majd.

2010-ben azonban csalódnia kellett a gyártóknak: világszerte mindössze 3,2 millió 3D-s készülék fogyott. Sokan arra számítottak, hogy a fellendülés 2011-ben indul meg, mivel fokozatosan bővül a térhatású filmek száma, ami jobban fogja motiválni a vásárlókat. A derűlátóbbak abban bíztak, hogy idén 20 millió, 2015-ben akár 100 millió kel el az új lehetőséget nyújtó készülékekből.

E piac fejlődését azonban gátolja, hogy a fogyasztók bizonytalanok a technológia megítélésében. A Samsung és a Sony úgynevezett „aktív” 3D módszerének keretében a nézéshez szükséges szemüvegeket elemekkel látták el és ezzel is „segítik” a szemet a térlátásban. Az LG úgynevezett „passzív” vagy „polarizált” technológiája egyszerű polarizált szemüvegeket igényel csupán, viszont jobban igénybe veszi a szemet. Míg az előbbi képminősége jobb, az utóbbi olcsóbb. Ráadásul más gyártók – köztük a Toshiba – már kilátásba helyezték a szemüveg nélkül is három dimenziót biztosító készüléket. Ez a technológia azonban még nem létezik olyan áron, amivel már eladhatóvá válna – írja a vallalkozoinegyed.hu.

Kapcsolódó cikkeink