Nem emeltek árat a magyar fürdők
Az idén a legtöbb magyar fürdő nem emelt árat a nyári szezon kezdete előtt – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel szerdán.
A szövetség megjegyzi, hogy nem érdemes átlagárakról beszélni, mert a legtöbb fürdő már 8-10 fajta, különböző szolgáltatásokat tartalmazó jegyet kínál. A magyar fürdőzők számos kedvezményt vehetnek igénybe, egy négyfős család akár több tízezer forintot is spórolhat a megfelelő jegy kiválasztásával.
A közlemény szerint a bevételeiket a fürdők úgy is próbálják növelni, hogy magasabb színvonalú vagy többféle, gyógy- és wellness szolgáltatást is nyújtanak.
A tavalyi forgalomra kedvezően hatott, hogy a SZÉP-kártyáról a fürdőszolgáltatások már mindhárom zsebből fizethetőek voltak. Az átjárhatóság miatt mintegy 15-20 százalékkal növekedett a fürdőkben a SZÉP-kártya használat a szövetség adatai szerint.
A közlemény szerint a nemzetközi jelentőségű fürdők látogatóforgalma évről-évre meghaladja a 9 millió főt. Az országos és regionális jelentőségű fürdőkben további 9-10 millió látogatót regisztrálnak évente, a lokális jelentőségű fürdők további 4,5-5 millió látogatót fogadnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >