Nem csak nálunk csökken a kiskereskedelmi forgalomn
Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése februárban Csehországban. Míg januárban éves szinten 0,5 százalékos volt a visszaesés, februárban már 1,7 százalékos – közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön.
A kiskereskedelmi forgalom csökkenését leginkább az autóipar, az élelmiszerkereskedelem, a sport és a kultúra terén regisztrált alacsonyabb kiadások befolyásolták.
Gazdasági szakértők szerint ebben legnagyobb szerepe a januári egyszázalékos áfaemelésnek van. „Úgy tűnik, hogy az áfa emelése februárban már befolyásolta a kiskereskedelmet. Februárban gyakorlatilag minden területen csökkenés volt tapasztalható, leginkább a gépkocsi-kereskedőknél és az autójavítóknál” – jelentette ki Václav France, a Raiffeisenbank elemzője.
„Az utóbbi időben az új autók iránti érdeklődés Csehországban, de egész Európában minimális” – mutatott rá Michal Kozub, a Home Credit pénzügyi csoport elemzője.
A gépkocsi-kereskedelemben a visszaesés 5,4 százalékos volt. A többnyire élelmiszereket árusító kisboltok forgalma 4,8 százalékos csökkenést mutat. A sport- és szabadidős üzletek forgalma 13 százalékkal esett vissza.
Ugyanakkor megugrott az olcsóbb internetes kereskedelem iránti érdeklődés. Éves szinten februárban ezen a területen 20,8 százalékkal emelkedtek a lakossági kiadások.
A cseh statisztikai hivatal szerint az utóbbi hónapokban erősödött a lakosság megtakarítási hajlama, az emberek jobban meggondolják, mire költsenek. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >