Nehéz helyzetben az állatvédelem: több százan várják fedél nélkül a telet
Több mint 100 000 kutya kóborol ma Magyarországon, és körülbelül 15 000 él állatvédők gondozásában, ráadásul több száz kutyának nincs háza a menhelyeken. A Cofidis Magyarország és a Hangya Közösség összefogott és egy közös jótékonysági akció keretében a lakossággal együtt összesen 3 200 000 forinttal támogatta a menhelyeket, ami 85 kutyaházat jelent fedél nélkül, menhelyen élő kutyáknak.
A hétvégén rendezte meg a Hangya Közösség és a Cofidis Magyarország Fáztál Te már igazán? vidéki menhelyeket támogató jótékonysági programját, ahol egy kerekasztal-beszélgetés keretében az itthoni szakértők és képviselők vitatták meg a magyarországi állatvédelem helyzetét. A beszélgetésen részt vett a Hangya Közösség vezetője, Wieden Kriszta, az Országos Állatvédőrség képviselője Tóbiás Zsófia, és az Etyeki Állatvédő Egyesület elnöke, Botka Zsolt.
A szakértők egyöntetűen egyetértettek abban, hogy ma Magyarországon nem létezik az állatvédelem fogalma, egy hivatalos megoldás van az kóbor kutyák számának csökkenésére, az pedig az altatás. Állatvédelmi törvények nem léteznek és a kapcsolódó rendelkezések elavultak: a gyepmesteri telepek szabályait az 1900-as évek elején határozták meg és 1967-ben módosították utoljára, a kóbor kutya mind a mai napig államkincstári vagyon, tehát voltaképpen az állam tulajdona.
„További problémát okoz, hogy Budapesten és vidéken nagyon más a kutyatartás fogalma, Magyarországon még mindig tradíció, hogy a nem kívánt szaporulatot „házilag” teszik el láb alól. Pedig az emberek ellen elkövetett bántalmazás számos esetben állatok bántalmazásával kezdődik, a családon belüli erőszak előszobája az állatbántalmazás. Ami a legijesztőbb, hogy a bíróság elé kerülő egyértelműen állatbántalmazási ügyek esetében alkalmanként még az állatkínzás tényét is vitatják.” – mondta el Tóbiás Zsófia az Országos Állatvédőrség Alapítvány képviselője.
A hazai helyzetet tovább nehezíti, hogy több mint 100 000 kutya kóborol ma Magyarországon, és körülbelül 15 000 él állatvédők gondozásában. A menhelyek tele vannak, és ha túltelítetté válik, az állatokat elviszik a gyepmesteri telepre altatásra. „A ’felesleges’ kutyák viteldíja a gyepmesteri telepre körülbelül 25 000 Ft, holott ebből az összegből már az ivartalanítás költsége is fedezhető, ezáltal megállítva a további szaporulatot és a megelőzésre fektetni a hangsúlyt. A menhelyek semmilyen állami támogatásban nem részesülnek, így a fenntartás és megfelelő eszközök biztosítása is komoly nehézségeket jelent, több száz kutyának nincs háza a menhelyeken és megfelelő védelem nélkül vészeli át a telet.” – mondta el Wieden Kriszta, a Hangya Közösség vezetője.
A Cofidis Magyarország felismerte a problémát és összefogott a Hangya Közösséggel, hogy felhívja a figyelmet a nehézségekre és segítséget nyújtson. A Fáztál Te már igazán? december 9-én megtartott hétvégi rendezvényt megelőzte egy adománygyűjtési kampány, aminek a keretében a lakossággal összesen 1 200 000 forint támogatást gyűjtött össze, ami 35 kutyaházat jelent fedél nélkül, menhelyen élő kutyáknak, ehhez pedig a Cofidis Magyarország még további 50 speciálisan, menhelyes körülményekre tervezett rágásbiztos, hőszigetelt kutyaházat adományozott, így összesen 85 kutyaház kerül vidéki menhelyekre.
Kapcsolódó cikkeink
Az EU önellátó baromfitermékekből, nincs szükség a kétes eredetű importra
Az elmúlt években számos kihívás nehezítette a baromfiágazat helyzetét, a…
Tovább olvasom >Az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen a hazai agráriumban
Az állatorvosok alapvető szerepet töltenek be az állatok egészségének védelmében,…
Tovább olvasom >Havi 12 ezer forintot költenek a magyarok kutyájuk etetésére
Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül;…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >