Negyvenöt magyar vállalat vesz részt az Anuga élelmiszer vásáron
A magyar élelmiszertermelők közül legnagyobb számban a mélyhűtött, a biotermékeket előállító és húsipari cégek állítanak ki az ágazat idei legnagyobb nemzetközi élelmiszer-szakvásárán, a kölni Anugán, október 10-14. között.
Az MTI-hez a kölni vásár magyarországi képviselője által eljuttatott közlemény szerint összesen 45 magyar vállalat mutatja be majd kínálatát a szakvásáron. Tizennégy magyar kiállító önállóan jelenik meg, többségük a húsipari feldolgozó. További 31 cégnek az FVM Agrármarketing Centrum (AMC) biztosít lehetőséget, hogy az állami pénzeszközökből finanszírozott három nemzeti standon népszerűsítse termékeit, az általános, a bio- és mélyhűtött árukat bemutató csarnokokban.
Az értékesítési lehetőségek bővítésére az Enterprise Europe Network szervezésében üzletember találkozókat is szerveznek: a nyíregyházi székhelyű Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány főleg kis- és közepes vállalkozásoknak teszi lehetővé, hogy bővítsék kapcsolataikat.
A tervek szerint az Anuga rendezvényein magyar szakemberek is tartanak előadásokat. A vásár látogatói részt vehetnek többek között a döntéshozók szakmai csúcstalálkozóján, a felnőttek élelmezéséről, továbbá az egészséges és funkcionális élelmiszerekről szóló konferencián. A szervezők szerint valószínűleg nagy lesz az érdeklődés az italtrendek fóruma iránt is, ahol a különböző országokból érkezett szakemberek ismertetik piaci tapasztalataikat.
A vásár rendezői a világ minden tájáról mintegy 160 ezer üzletembert várnak az idei Anugára, amelyre száz országból hatezer kiállító jelezte részvételét.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A SPAR Magyarország is letette a névjegyét Budapest egyik legnagyobb hazai gin fesztiválja mellett
A IV. Gin Market Budapest minden eddiginél több kiállítóval, impozáns…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >