Négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait

(Fotó: Pixabay)
A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt – hangsúlyozta Nagy István. Egyúttal a miniszter kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22.583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forint kerül kifizetésre. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi forrás pedig más káresemények ellentételezésére. Kiemelte, a többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte. Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és más, a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére.
A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel
Ennek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot. A kis- és középvállalkozások piaci alapú, változó kamatozású és nem kamattámogatott hiteleihez kapcsolódóan kamatstop került bevezetésre a tavalyi év végétől. Szintén a tavalyi aszályra való tekintettel a korábbi éveknél is nagyobb összeg erejéig, 322 milliárd forint értékben történt meg az uniós közvetlen terület- és állatalapú támogatások előleg- és részfizetése, amelyhez a kormány ugyancsak megteremtette a szükséges finanszírozási és technikai feltételeket. Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők és az állattartók számára, forgóeszköz finanszírozásuk segítése érdekében megnyílt a kiemelt, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatás lehetősége az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel keretében. Szintén 2022-ben az üzemanyag hatósági ár mezőgazdasági gépekre történő kivételes alkalmazása révén mintegy 39 milliárd forintot takaríthattak meg a mezőgazdasági termelők. A mezőgazdaság finanszírozási helyzete érdekében tett intézkedéseknek, a korábbi évek ágazati pénzügyi erősödésének is köszönhetően a magyar mezőgazdaság helyzete a tavalyi tragikus aszály súlyos következményei mellett is stabil, melyhez a kárenyhítési alapon keresztül is most komoly segítséget kapnak a gazdálkodók – tette hozzá az agrárminiszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >Fokozott figyelem a pincékben ‒ a mustgáz komoly veszélyt jelenthet
Az idei szüreti időszak beköszöntével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)…
Tovább olvasom >Termelői összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója
Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tojáspiac 2025: drágulás és ellentétes trendek a világban
Az idei év harmadik negyedévében az Egyesült Államokban visszaesés figyelhető…
Tovább olvasom >Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
Augusztusban váratlan javulással több mint egy éve a legnagyobb aktivitást…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >