Négyszázmillió forintból fejleszt az Alpha-Vet Kft.
Összesen négyszázmillió forintból növényi tápanyagoldatot gyártó üzem építésével bővíti kapacitását és portfólióját az elsősorban állatgyógyszert fejlesztő, gyártó, forgalmazó, állateledel, felszerelés kis- és nagykereskedelmi vállalat, az Alpha-Vet Kft. – közölte a társaság szerdán az MTI érdeklődésére.
A tervek szerint a technológiai fejlesztést követően az üzemben olyan oldatot gyárt majd a cég, amely javítja a termesztett növények szárazságtűrő-képességét aszályos időszakban, valamint a növény erőteljesebb, dúsabb lehet, magasabb terméshozammal. Emellett pedig a jelenlegi 214 alkalmazotti létszámot is bővíti a társaság.
A 25 éves magyar vállalat az Alpha Befektetési Holding Zrt. legnagyobb tagvállalata, 2013-ban megvásárolta Kelet-Magyarország egyik legnagyobb piaci részesedéssel bíró állatgyógyszer forgalmazó vállalatát, az Invet Kft.-t és ezzel az állateledel és állatgyógyszer-piacon részesedése meghaladja a 60 százalékot. Tavaly több mint 3 milliárd forintból felújította bábolnai állatgyógyszergyárát, valamint új termékek fejlesztésébe is kezdett. Jelenleg az Európai Unió 8 országában rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel.
A nyilvános adatbázis szerint a cég 2014-ben 12,8 milliárd forintra növelte árbevételét az egy évvel korábbi 11,58 milliárd forintról, míg adózott eredménye 325,2 millió forintról tavaly 248 millió forintra mérséklődött. A cég a beruházásokra és fejlesztésekre fordított összegekkel indokolta a csökkenést.
A 17 tagvállalat közös vagyonkezelő cégeként működő Alpha Befektetési Holding Vagyonkezelő Zrt. 12,3 milliárd forint saját tőkével rendelkezik, mérlegfőösszege 14,5 milliárd forint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: végre zsebükbe nyúlnak a nagyvállalatok vezetői, ha fejlesztésről van szó
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült…
Tovább olvasom >180 millió eurós fejlesztést tervez a Gruppo Megamark Dél-Olaszországban
Az olaszországi regionális élelmiszer-kiskereskedő, a Gruppo Megamark két év alatt…
Tovább olvasom >Brazil üzemének bővítésébe invesztál a Coca-Cola FEMSA
A Coca-Cola FEMSA több mint 600 millió reált (kb 110…
Tovább olvasom >További cikkeink
2,7 milliárd forintos beruházással lép szintet a SPAR logisztikája
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának…
Tovább olvasom >Augusztus 20-án zárva tartanak a PENNY üzletei
A PENNY üzletei augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen zárva tartanak,…
Tovább olvasom >Nagy Márton és Nagy Elek a Kormány–MKIK program végrehajtásáról tárgyalt
A Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) májusban…
Tovább olvasom >