Négyszázalékos árbevétel-növekedés az idén a Co-op csoportnál
Az idén 530-540 milliárd forintos árbevétellel számolnak a Co-op csoportnál, szemben a múlt évi 510 milliárd forinttal – mondta a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten, a Co-op Rally beharangozó sajtótájékoztatóján.
Murányi László közölte: az első félévben a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 4 százalékkal nőtt a csoport árbevétele, és ezt az üzletmenetet várhatóan megtartják a második félévben is.
A Co-op csoporton belül a legnagyobb arányú árbevétellel a Co-op üzletlánc rendelkezik, amely a múlt évben mintegy 300-310 milliárd forintot ért el.
A Co-op üzletláncnak országszerte 3 ezer üzlete működik, és a csoport további kétezer üzletet lát el áruval, utóbbiak nem rendelkeznek Co-op logóval.
A vezérigazgató kiemelte: még az idén várhatóan befejeződik a boltmegújítási program. Ennek keretében már 2.200 bolt teljesen megújult. Emellett zöldmezős beruházásokkal is építettek új üzleteket az országban. Az integrált informatikai rendszerükhöz már 1.100 Co-op bolt kapcsolódott. Az idén fejlesztésre összesen mintegy 3 milliárd forintot fordít a Co-op csoport.
Murányi László fontosnak nevezte, hogy a Co-op sajátmárkás termékei már több mint 17 százalékát adják az árukínálatnak.
Csepeli Lajos, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke szólt arról, hogy a cégcsoport társadalmi felelősségvállalása igen széles körű a Co-op segélyalapítványtól kezdve az olimpiai résztvevők támogatásán át a Co-op Rallyig.
Az elnök elmondta: az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Co-op csoport országjáró túráját, amelyen partnereiket mutatják be a rally résztvevőinek és a sajtó képviselőinek, a rally egyben a magyar élelmiszerek népszerűsítését, marketingjét is szolgálja. Az eseményt csütörtökön és pénteken tartják, a túra Kistarcsáról indul és Sárvárig tart, több mint 460 kilométeres útvonalon.
A tájékoztatón részt vevő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: a tárca igen fontosnak tartja a magyar élelmiszerek népszerűsítését és fogyasztásuk növelésének előmozdítását. Ennek érdekében alkották meg a Vidékfejlesztési Minisztériumban a magyar termék rendeletet, amely ugyan önkéntes jelölési forma, ám tájékoztatja a fogyasztókat az élelmiszerek származásáról, eredetéről.
Fazekas Sándor újságírói kérdésre közölte: a kormány szerdai ülésén foglalkozott a kapuvári húsüzem helyzetével, és nagy figyelemmel kíséri az üzem sorsának alakulását annak érdekében, hogy a munkahelyek megtarthatóak legyenek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kapuvári húsüzem helyzete eltér a gyulaitól, mivel az előző kormány időszaka alatt az üzem a Magyar Fejlesztési Banktól is hitelt kapott, amely felvetheti a visszaélések lehetőségét is. A kapuvári húsüzemet – ugyanúgy, mint a Gyulai Húskombinátot – nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kormány.
Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, aki maga is részt vesz a rallyn, arról beszélt, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszerek kínálata növekszik az áruházláncok polcain. Hozzáfűzte: az utóbbi időben minden élelmiszerlánc igyekszik egyre több belföldi terméket forgalmazni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >