Négynapos fesztivállal ünnepli Harkány a gyógyvizet
A harkányi víz gyógyító erejéről szóló előadásokkal, valamint koncertekkel és vizes programokkal is várják az érdeklődőket a ThermalFest fesztiválra, amelyet először rendeznek meg május 19. és 22. között a Baranya megyei fürdővárosban.
A szervezők MTI-nek megküldött közleménye szerint a rendezvény programjaival a harkányi gyógyvíz által csillapítható panaszokkal küzdőket kívánják megszólítani elsősorban. Mint írták, a harkányi vízen alapuló eljárás hatékonyságát több mint 160 ezer sikeresen gyógyított és kezelt reumatológiai, bőrgyógyászati és nőgyógyászati eset igazolja. A harkányi gyógyvíz kiemelkedő gyógyulási eredményeket ér el akár gyógyszeres kezelések nélkül is a reuma, pikkelysömör, vagy éppen a meddőség esetében – részletezték.
A hétvégén koncertezik mások mellett Mága Zoltán, Vásáry André, Janicsák Veca, Horgas Eszter és a Vivat Bacchus. Lesznek továbbá kiállítások, előadások, aquazumba, jóga, aquafitness, színházi-, gyermek- és művészeti programok – hívták fel a figyelmet a szervezők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy Márton: ismét történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világ legmagasabb kávéi – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

