Négymilliárdba kerülhet a dohánytermékek nyomon követési rendszere
Közbeszerzési eljárást indított a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítására az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a beszerzés becsült értéke 4 milliárd forint.
A zrt. közleménye szerint ugyanis a Magyarországon forgalomba kerülő dohánytermékek egyedi azonosító kódokkal történő ellátásához a dohánypiaci szereplők – kódkibocsátó, gyártók, nagykereskedő, kiskereskedők – által közösen használt informatikai rendszer beszerzésére és üzemeltetésére van szükség.
A társaság felidézte: az Európai Bizottság 2019 májusától – több ütemben – az Európai Unió valamennyi tagállamának előírja a dohánytermékek – cigaretta, fogyasztási dohány, szivar, szivarka – nyomon követési rendszerének alkalmazását, amelynek bevezetésével az EU területén kereskedelmi forgalomban lévő valamennyi dohánytermék értékesítési láncát figyelhetik meg.
A rendszer lényege, hogy minden, az EU területén gyártott és oda behozott gyártmányt egyedi azonosítóval jelölnek meg és biztonsági elemmel látnak el, ennek segítségével láthatóvá válik a termékek mozgása a legális ellátási láncon belül a gyártástól a kiskereskedelmi forgalomba kerülésig.
A rendszer határidőben történő bevezetése érdekében Magyarország az elsők között csatlakozott azokhoz tagállamokhoz, amelyek közbeszerzés útján kívánják végrehajtani az EU előírásait – közölte a zrt.
Az uniós irányelv értelmében cigaretta és cigarettadohány esetén 2019. május 20-ától, az egyéb dohánytermékeknél pedig 2024. május 20-ától kell alkalmazni a dohánytermékek nyomon követésére és biztonsági elemeire vonatkozó uniós szabályozást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Brutálisan drágulhat a cigaretta Magyarországon
Kiszivárgott az Európai Bizottság drasztikus jövedékiadó-emelést kilátásba helyező dohányipari reformja,…
Tovább olvasom >Jövő évtől nem árusít üzleteiben dohánytermékeket az Albert Heijn
A holland Albert Heijn kiskereskedelmi vállalat bejelentette, hogy 2024. január…
Tovább olvasom >Szerdától 700 forinttal többe fognak kerülni a dohányt nem tartalmazó hevített rudak
Nagyot emelkedik szerdától a dohányt nem tartalmazó termékek adóterhe, február…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >