Négymilliárd tonna élelmiszert termel a világ – a fele kárba vész
Manapság durván négymilliárd tonna élelmiszert termelünk évente. Becslések szerint ennek mintegy 30-50 százaléka (1,2-2 milliárd tonna) soha nem jut el az emberek gyomrába. Ez az élelmiszer-termelés, -feldolgozás és -szállítás során használt természeti és energiaforrások elpazarlását is jelenti – olvasható a brit mérnököket tömörítő intézmény, az Institution of Mechanical Engineers által készített jelentésben.
A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy 550 milliárd köbméter vizet használnak fel a mezőgazdaságban olyan termények előállítására, amelyeket azután soha nem fogyasztanak el. 2050-re az élelmiszer-termeléshez szükséges víz iránti kereslet elérheti a 10-13 billió köbmétert.
A jelentés szerint az Egyesült Államokban és Európában vásárolt élelmiszerek fele hulladékként a “kukában végzi”.
Megdöbbentő a világszerte kárba vesző és elpocsékolt élelmiszer mennyisége. Ezt az élelmiszert fel lehetne használni az éhezők, illetve a világ növekvő népességének táplálására – idézte Tim Foxot, az intézet energia- és környezetvédelmi részlegének vezetőjét a BBC hírszolgálata.
Fox szerint számos tényező felelős ezért a helyzetért, úgymint a rossz mezőgazdasági és gépesítési gyakorlatok, a nem megfelelő szállítási és tárolási infrastruktúra, a szupermarketek, amelyek csak tökéletes élelmiszert hajlandók átvenni, és amelyek akcióikkal arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy túlvásárolják magukat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének előrejelzése szerint 2075-re, amikorra a világ népessége eléri a 9,5 milliárdot, a jelenleginél 3 milliárddal több embert kell élelmezni. (energiaoldal.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >