Négymilliárd forintból épít új hipermarketet a Spar Érden
Négymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden; a mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfőn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.
Az ország egyik legnagyobb Interspar áruházához mélygarázst, shopterületet, valamint az országban elsőként kültéri fogyasztótérrel megtervezett Spar „to go”-t is kialakítanak, továbbá ötszáz négyzetméteres önkormányzati közösségi tér is épül. A beruházással 100 munkahelyet teremt a cég, és további harmincan a shopterület üzleteiben találhatnak munkát.
Az épület alapkövét T. Mészáros András polgármester (Fidesz-KDNP), Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára, aki a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is, és Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója tette le.
Aradszki András hangsúlyozta, a fejlesztés összefogás eredménye, hiszen a város és az áruházlánc közös szándéka volt, hogy a felső parkvárosban egy korszerű áruház jöjjön létre.
Aradszki András felidézte, hogy három éve folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom.
T. Mészáros András polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat egy 540 négyzetméteres területet kap az épületben, ahol városi közszolgáltatási és egyéb feladatokat látnak majd el.
A beruházásban az úthálózatot is fejlesztik a hipermarket környékén, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) által átépítendő autópálya-csomópont korszerűsítési munkáit a Spar 400 millió forinttal támogatja. Ezzel párhuzamosan az üzletlánc saját beruházásban a környező utakat is megújítja.
Az új áruház fűtéséhez földgáz helyett a kereskedelmi hűtésrendszerből származó hulladékhőt hasznosítják. A parkoláshoz a mélygarázsban 177, szabadtéren 117 helyet alakítanak ki.
Az áruház nyitását legkésőbb 2017 tavaszára tervezik.
A társaság 2014-ben 473,7 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami 4,5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest; a vállalat mintegy 13 ezer embernek ad munkát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hasít a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >