Négymilliárd forint értékű fejlesztések a Mátrában
Közel négymilliárd forint értékű turisztikai, környezetvédelmi és területfejlesztési beruházás valósul meg a következő időszakban a Mátrában és a Mátraalján – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a térség országgyűlési képviselője.
A fejlesztések az ország legmagasabban fekvő tavánál, a Gyöngyöshöz tartozó Sástónál, a Felső-Mátrában és Domoszlón valósulnak meg – közölte Balázs József (Fidesz).
Elmondta: Gyöngyös önkormányzata közel 300 millió forintot nyert el a Sástó rehabilitációjára, ökoturisztikai fejlesztésére. Egy másik, 400 milliós beruházás keretében pedig az ország egyik legmodernebb kempingjévé válik a sástói.
Ugyanakkor a Magyar Természetbarát Szövetség 470 millió forintot nyert az Országos Kéktúra útvonal korszerűsítésére a Mátrában, egy magánvállalkozás pedig szintén pályázat nyomán 395 millió forintot használhat fel a felső-mátrai Hotel Vadvirág újjáépítésére.
Domoszlón 722 millió forintos támogatás nyomán valósulhat meg a település 855 millió forint értékű csatornázása, illetve a tervek szerint a község határában épül ki egy 1,6 milliárd köbméternyi víz befogadására alkalmas dombvidéki víztározó az állami víztározó-építési program keretében, 1,2 milliárd forint ráfordításával.
Ez hozzájárul a helyi turizmus fejlődéséhez, illetve növeli a mezőgazdasági termelés biztonságát – sorolta a fejlesztéseket Balázs József. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >