Négy tonnányi húskészítményt foglaltak le Röszkén
A pénzügyőrök novemberben hat fuvarban összesen mintegy négy tonna, különböző állati eredetű terméket foglaltak le a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Nemzeti Adó és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a Koszovóból és Szerbiából érkező szállítmányok közül némelyiket még leplezni sem próbálták az utasok, de volt olyan sofőr, aki biztosra akart menni, hogy elkerülje a lebukást, ezért rejtekhellyel bővítette járművét.
A több hentesüzletnyi rakományt – 3927 kilogramm nyers, füstölt sertés- és marhahúskészítményt, illetve fagyasztott, füstölt szárnyas- és birkahúst – a pénzügyőrök a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal állategészségügyi határállomásán adták le.
A hatóság azonnal elrendelte a tetemes mennyiségű, illegális áru megsemmisítését.
A közlemény szerint az Európai Unión kívüli országból állati eredetű élelmiszerek – így nyers hús, hústartalmú élelmiszerek, tej- és tejtartalmú termékek – behozatala az állatbetegségek esetleges terjesztése miatt kockázatos, így szigorú szabályokhoz kötött.
A szabályok megsértése esetén előfordulhat e termékek visszafordítása, elkobzása, illetve megsemmisítése.
Kapcsolódó cikkeink
NAV: február 1-től a vállalkozások bizonyos feltételekkel adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU-s kompromisszum: maradhat a „vegán burger”, de „vegán steak” és „vegán bacon” nem jöhet a címkékre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

