Négy ország sóletjét lehet megkóstolni az idei Sóletfesztiválon
A zsidó konyha kedvelői négy ország, Magyarország mellett Jemen, Izrael és Lengyelország sóletjét kóstolhatták meg vasárnap a Budapest belvárosában megrendezett Sóletfesztiválon; az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) idén harmadik születésnapját ünneplő rendezvényén a kulináris élményeken kívül kulturális programok is várják a látogatókat.
MTI Fotó: Demecs Zsolt
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a rendezvényt megnyitó köszöntőbeszédében elmondta, sokan úgy hiszik, hogy a gasztronómia kizárólag a főzés, az ételek elkészítésének tudománya, ugyanakkor ennél sokkal több tartalma lehet: a szeretetről, fantáziáról, egymás megismeréséről is szól.
„A vendégfogadás az emberiség kultúrtörténetében komoly szerepet játszott, hiszen a közös étkezés közelebb hoz egymáshoz, a gasztronómia sokszor szervezője is a szociális életünknek” – idézi a polgármestert az EMIH MTI-hez eljuttatott közleményében.
A libahúsból készült magyar, valamint a jemeni, az izraeli és a lengyel sóleten kívül kóser sütemények és saláták is szerepelnek a fesztivál kínálatban.
A szabadtéri fesztivál résztvevői nemcsak a kóser konyha, hanem a zsidó élet rejtelmeibe is bepillantást nyerhetnek.
A kulináris kalandok mellett a kultúra is fontos szerepet kap az eseményen. A fesztivál házigazdájával, Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával Somogyi Zoltán szociológus beszélget a zsidó szokásokról, kultúráról, a zsidó-nem zsidó együttélés kérdéseiről.
A színpadon folytatott gasztrokerekasztal-beszélgetés során zsidó nők osztják meg gondolataikat a kóser konyha titkairól és az étkezés szabályairól. A rendezvény teljes ideje alatt elérhető a közkedvelt Kérdezd a rabbit-stand, ahol bárki felteheti kérdéseit a jelenlévő rabbinak.
A Kazinczy utcában zajló egész napos fesztiválon klezmerzenekarok váltják egymást a nagyszínpadon, a gyerekeket játékos feladatok és színes programok is várják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az első főzőcsatornánk
A hazai gasztronómia fejlődésében komoly közvetett szerepet játszottak a világ…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >