Négy magyarból három rendszeres kávéfogyasztó
A magyar lakosság több mint háromnegyede rendszeres kávéfogyasztó, a jövedelem pedig nem befolyásolja, kiből lesz kávéimádó – derül ki a Nespresso megbízásából készült felmérésből.
Kávé iránti szenvedélyünk mindig is legendás volt – ezt most kutatási adatok is alátámasztják. A GfK szerint a lakosság 76%-a fogyaszt kávét, ebből több mint 60% naponta egy, közel 40 % pedig akár több csésze feketét is elkortyolgat. Úgy tűnik, ahogy idősödünk, egyre intenzívebb kávéfogyasztókká válunk. 30 éves kor alatt ritkábban, fölötte azonban egyre népszerűbb ez a szokás. A legszenvedélyesebb fogyasztók a 40-60 évesek, de a 60 év felettiek közel háromnegyede is legalább naponta egy csészével megiszik.Sokan – főként 30 év felett – több csészével is isznak naponta. A kedvenc továbbra is az eszpresszó, olyannyira, hogy az árát sem nézzük. Kávéfogyasztási szokásainkat jövedelmünk sem befolyásolja jelentősen: a magas, közepes illetve kis jövedelemmel rendelkező háztartásokban szinte ugyanannyi a nem (22-26%), a ritkán (4-8%) és a rendszeresen kávét fogyasztók (27-33%), illetve a kifejezetten kávéimádók (35-44%) aránya.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >