Négy év elteltével is véd a mogyoróallergia ellen egy új kezelés
Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók dolgoztak ki.
A Murdoch Children’s Research Institute (MCRI) szakemberei 18 hónapon át adtak be naponta egy probiotikumot (Lactobacillus rhamnosus), valamint egy mogyoróban lévő fehérjét a mogyoróval szembeni súlyos túlérzékenységet mutató gyerekeknek – írta a BBC News.
A The Lancet Child & Adolescent Health című gyermekorvosi szaklapban megjelent tanulmányuk eredményei szerint egy hónappal a kezelés befejezését követően a gyerekek 80 százaléka, négy évvel később pedig a 70 százalékuk tudott még mindig mogyorót enni mindenfajta allergiás reakció nélkül.
„A kezelt gyerekek kétharmada továbbra is fogyaszt mogyorót, sőt, több mint a felük rendszeresen fogyaszt mérsékelt vagy kifejezetten nagy adagokat belőle” – mondta Mimi Tang, az MCRI kutatója.
A szakember szerint a szájon át alkalmazható kezelés lényege, hogy megváltoztatja a szervezetnek egy allergénre adott reakcióját.
„A probiotikum az immunrendszerre van hatással, ami azt jelenti, hogy védelemre és toleranciára sarkallja azt, nem pedig allergiás reakcióra” – magyarázta Tang, hangsúlyozva, hogy ez az első alkalom, hogy egy mogyoróallergia elleni kezelés ilyen hosszú távon hatékonynak bizonyult.
A különböző élelmiszerekkel, különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység drasztikus méreteket öltött az elmúlt évtizedekben. Jelenleg világszerte nagyjából 250 millió ember küzd valamilyen ételallergiával, ami több mint háromszorosa a 20 évvel ezelőtti mutatóknak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Matcha-láz árnyoldalai: hajhullást is okozhat a népszerű ital
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fordulópont: több az elhízott, mint az alultáplált gyermek a világon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az egészséges életről rendez konferenciát a HUN-REN és a Szingapúri Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >