Nébih: sorozatban már a harmadik marhavágóhíd „vérzett el” a hatósági ellenőrzésen
Ismét súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy vágóhídon, ez alkalommal Vas megyében, az üzem tevékenységét a tapasztalt jogsértések miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette – közölte a Nébih az MTI-vel.
A hivatal megjegyzi, hogy ellenőrei sorozatban immár harmadszor szembesültek súlyosan jogsértő higiéniai körülményekkel egy marhavágóhídon.
A most ellenőrzött Vas megyei üzemben amellett, hogy nem volt takarítva, nem voltak biztosítottak sem az eszközök, berendezések tisztításának, sem a személyzet megfelelő kézmosásának feltételei. Mindez, amellett, hogy jogszabályban előírt, alapvető élelmiszerbiztonsági követelmény, a jelenlegi járványhelyzetben különösen súlyos mulasztás – emelte ki a Nébih.
A vágóhíd több helyiségében hiányzott a kézfertőtlenítő-, a kézmosószer, a papírtörölköző. A vágósoron található kézfertőtlenítőt ugyan hatósági felhívásra üzembe helyezték, de beindítását követően a benne lévő víz felforrt, a termosztátja nem működött, hőmérője pedig nem is volt.
Az üzemben volt olyan késfertőtlenítő, ami hőmérséklet emelkedésére utaló jelet nem mutatott (és hőmérővel sem rendelkezett), míg egy másikban a víz felforrt, erősen habzott, szennyezett volt.
A közlemény szerint a zsigerelő-negyedelő helyiségben a szegyfűrész fertőtlenítőjét nem kötötték be a szennyvízhálózatba, így a beleeresztett víz közvetlenül a padozatra folyt. Nem működött a bárdfertőtlenítő sem, abban egy rozsdás fűrészt tároltak.
A Nébih a súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem vágóhídi tevékenységét. Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van.
Az üzem adatai elérhetők a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek címen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >